Vágólapra másolva!
Vivaldi, Schumann és Richard Strauss művei szólalnak meg Fenyő László gordonkaművész és a Pannon Filharmonikusok előadásában november 11-én a Müpában.
Vágólapra másolva!

Fenyő László csellistával nyit a Pannon Filharmonikusok Müpa-sorozata. A nyitó esten Bogányi Tibor, a Pannon Filharmonikusok vezető karmestere nem csupán dirigensként áll a közönség elé, hanem

Fenyő Lászlóval közösen Vivaldi g-moll versenyművét is előadja.

Antonio Vivaldi több mint huszonöt csellóversenyt írt, de a hangversenyen elhangzó concerto az életmű egyetlen két csellóra komponált darabja.

Fenyő László Forrás: Müpa

Eztután Schumann 1850-ben befejezett a-moll gordonkaversenye szólal meg Fenyő László előadásában. A mű egyedülállónak számít Schumann munkásságában, ugyanakkor szervesen illeszkedik a szerző 1845 és 1853 között keletkezett concertóinak sorába.

A zenekar Richard Strauss két művével zárja az estet. Igazi ínyencségnek tekinthető Strauss egyik legsikeresebb operájának, Az árnyék nélküli asszony-nak a hazai koncerttermekben ritkán hallható instrumentális változata, amelynek Strauss a szimfonikus fantázia alcímet adta.

Utolsóként Strauss Till Eulenspiegel vidám csínyjei című szimfonikus költeményét hallhatja a közönség. A Pannon Filharmonikusok

november 11-én indítják el 2016/2017-es Müpa-sorozatukat Budapesten.

A Pannon-bérlet első hangversenyén Fenyő László visszatérő szólistaként lép színpadra.