Most belenézhet Fischer Ivánék pénzügyeibe

fischer iván
Vágólapra másolva!
Az elmúlt napokban számos találgatás látott napvilágot a Budapesti Fesztiválzenekar anyagi helyzetével kapcsolatban. Fischer Ivánék az alábbi információkkal szeretnék ezekre hitelesen reagálni, és tájékoztatni a nyilvánosságot.
Vágólapra másolva!

Ahogy az Origo is megírta, a tavalyihoz képest 200 millió forinttal kevesebbet, 60 millió forintos támogatást kap a Budapesti Fesztiválzenekar a fővárostól az idén, így döntött múlt szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés.

Fischer Ivánék most az alábbi információkkal

betekintést engednek a Budapesti Fesztiválzenekar pénzügyeibe.


A Budapesti Fesztiválzenekart a világ tíz vezető szimfonikus zenekara között jegyzik Forrás: Akos Stiller/Akos Stiller

Az államok és városok nem zenekarokat támogatnak, hanem a közönséget. A zenekarok hasznosságát úgy mérik, hogy összevetik a befektetett támogatást a hangversenyek és az eladott jegyek számával, a turisztikai haszonnal, illetve az adott országnak és városnak szerzett imázshaszonnal.

1. Nemzetközi kitekintés

A Budapesti Fesztiválzenekart a világ tíz vezető szimfonikus zenekara között jegyzik. A hasonlóan sikeres zenekarokat államuk, illetve városuk a következő összegekkel támogatta a 2014-es adatok szerint:

Királyi Concertgebouw Zenekar: 12,7 millió euró (kb. 3 milliárd 964 millió forint) – a holland állam és Amszterdam város közös támogatása

Berlini Filharmonikus Zenekar: 16,7 millió euró - (kb. 5 milliárd 210 millió forint) – Berlin város támogatása

Müncheni Filharmonikus Zenekar: 19 millió euró (kb. 5 milliárd 928 millió forint) – München város támogatása

Tonhalle-Orchester Zürich: 18 millió CHF (kb. 5 milliárd 349 millió forint)

Budapesti Fesztiválzenekar: 1 milliárd 420 ezer forint – a magyar állam és Budapest város közös támogatása

Magyarország természetesen nem támogathatja zenekarait azon a szinten, ahogy azt a nyugat-európai, gazdagabb országok teszik, éppen ezért azt, hogy a Fesztiválzenekar betört a világ élvonalába, világszerte szinte csodával határos eredménynek tartják.

2. A BFZ állami támogatása

A Fesztiválzenekar állami, az Emberi Erőforrások Minisztériuma által folyósított támogatása az utóbbi három évben a következőképpen alakult:

2014-ben 1 milliárd 150 millió forint

2015-ben 1 milliárd 50 millió forint

2016-ban 1 milliárd 150 millió forint

A számok alapján látható, hogy a BFZ idén nem 100 millió forint emelést kapott az államtól, hanem a 2015-ös ideiglenes csökkentés után helyreállt a korábbi, 2014-es szint.

3. A BFZ fővárosi támogatása

A Fesztiválzenekar fővárosi támogatása az utóbbi három évben a következőképpen alakult:

2014-ben 270 millió forint

2015-ben 260 millió forint

2016-ban 60 millió forint

4. Melyik koncerteket hagyjuk el?

Minden zenekar több évre előre tervez, ezért a legtöbb európai zenekar támogatását évekre előre határozzák meg. A váratlan, 77 százalékos fővárosi támogatáscsökkentés (260 millió forintról 60 millió forintra) hangversenyek elhagyását vonja maga után. Ezeknek kiválasztásánál az a döntő szempont, hogy nem hagyhatók el olyan koncertek, amelyekkel kapcsolatban szerződéses kötelezettségek állnak fenn. Csak a rövidtávon tervezhető, még nem leszerződött koncertek mondhatók le, bár ezt sem szívesen tesszük.

5. A zenekarok költségvetése

A zenekarok költségvetése mindenhol több forrásból adódik össze: elsősorban állami és önkormányzati támogatásából, jegybevételből, vállalati szponzorációból, magánadományokból és turnébevételekből. A támogatók azokat a zenekarokat tekintik sikeresnek, amelyek minél nagyobb százalékban termelnek saját bevételt.

6. A BFZ saját bevételei

2014-ben 1 milliárd 651 millió forint

2015-ben 1 milliárd 515 millió forint

2016-ban tervezés alatt

A zenekar saját bevételéből és a támogatásokból fedezi valamennyi költségét. A hazai koncertek költségeit: ilyenek a nagyzenekari koncertek Budapesten és vidéken, a Közösségi Hetek évente háromszor, a Kakaókoncertek, a Midnight Music koncertsorozat, a Vasárnapi Kamarazene, a BFZ bekopog! vidéki koncertsorozat, az ingyenes óriáskoncert a Hősök terén, évente 60 Hangszerkóstoló, az iskolaopera évente tíz iskolában és az Autizmusbarát Kakaókoncertek is.

A zenekar ugyancsak ebből fedezi a nemzetközi koncertek költségeit, beleértve a repülőjegyeket, szállást, hangszerszállítást és hangszerbiztosítást, szintén ebből fedezi a muzsikusok bérét, a vendégművészek honoráriumait, az iroda és a próbaterem fenntartását és az irodai dolgozók alkalmazását, a kottatár költségeit, a szerzői jogdíjakat, a hangszerek beszerzését és karbantartását, a reklámköltségeket, kiadványok, műsorfüzetek előállítását, a koncertek és próbák élő közvetítését.

Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar emellett közös zenélésre és tiltakozásra hívja közönségét, barátait és a sajtó képviselőitmájus 7-én 17 órakor a Vörösmarty térre. Mindenki hozzon magával egy hangszert, vagy hangot adó eszközt!