Új fellépőket jelentett be a Sziget

Sziget 2016
Budapest, 2016. augusztus 16. Fesztiválozók színes szélforgókat tartanak fel a budapesti Hajógyári-szigeten a 24. Sziget fesztivál ötödik napján, 2016. augusztus 16-án. MTI Fotó: Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
Itthon még nem látott fellépők és visszatérő nevek is vannak a jubileumi Sziget most közzétett fellépői között.
Vágólapra másolva!

Napjaink egyik legsikeresebb brit együttese, a jelenleg hatodik nagylemezén dolgozó Kasabian és az amerikai Interpol is érkezik a fesztiválra. A New York-i zenekar első, 15 évvel ezelőtti nagylemezével turnézik az idén, és a koncertkörút egyik állomása a Szigeten lesz.

Az idei felhozatalt erősíti a The Kills is, az amerikai zenekar ráadásul most először lép fel Magyarországon. Szintén a tengerentúlról, Kanadából érkezik a Billy Talent, a hiphoprajongók pedig Danny Brownnak örülhetnek.

Rajtuk kívül Jamie Cullum, Charli XCX, Fiume, a Metronomy, a The Pretty Reckless, a Leningrad, a Jagwar Ma, a Clean Bandit, Cashmere Cat, a Crystal Fighters, Maurice West és Fritz Kalkbrenner is a most bejelentett fellépők között van.