Abu-Dzabiba költözik a magyar óriásdínó

A négy méter magas, PET-palackokból készült dinoszaurusz
Vágólapra másolva!
Négy méter magas és négyezer PET-palackból készült Pannonhalmán az a különleges dinoszaurusz, amely október 3-ig a Duna-korzón hívta fel a figyelmet a környezettudatosság fontosságára. A magyar dinoszaurusz azonban most útra kel, és egészen Abu-Dzabiig meg sem áll: a hatalmas kültéri installációt november 16. és 19. között az Abu Dhabi Art Fair látogatói nézhetik meg közelebbről, majd a Forma-1 zárófutamán jelenik meg ismét. A dínószobor nemzetközi karrierjének hátterében egy művészeti csereprogram, a Zenith Art Exchange, tágabb értelemben pedig az Art Moments Közép-európai Vizuális Művészeti Fesztivál áll, amelynek két kiállítása a hónap végéig még látható Pécsen, a Zsolnay Kulturális Negyedben.
Vágólapra másolva!

2010-ben indult útjára számos képzőművészeti- és designprogram ernyőrendezvénye, az Art Moments nevű vizuális művészeti fesztivál, azzal a céllal, hogy a fiatal, kezdő

képző- és iparművészeknek bemutatkozási lehetőséget biztosítson.

Amint Erdélyi Szabolcs, a fesztivál igazgatója az Origónak elmondta, 2013-ban Zenith Art Exchange néven művészeti csereprogramot is indítottak az Art Moments égisze alatt, hogy ezzel is színesíteni igyekezzenek a magyar képzőművészeti világot. A cél, hogy bemutassák, hogyan gondolkodnak a fiatalok távoli kultúrákban a képzőművészetről és a designról – ennek keretében a Közel-Keletről is hoznak Magyarországra művészeti tartalmakat, illetve ott is rendeznek magyar kiállításokat.

A Közel-Keletre, az Öböl menti országokra pedig azért irányul a szervezők figyelme, mert ott

olyan volumenű múzeum-beruházások, design-innovációs fejlesztések és művészeti rendezvények zajlanak,

hogy igazán érdemes a csereprogram keretében bemutatkozniuk a fiatal magyar művészeknek. A fejlesztések nagyságrendjét jól érzékelteti, hogy Dubaiban, ahol három éve indult a Dubai Design Week, egy komplett városrészt építettek, hogy különböző kreatívipari cégek odaköltözzenek, alkotóközösségként működjenek, és Dubai a világ kreatívipari központjává válhasson. Abu-Dzabiban pedig rövidesen a párizsi Louvre és a New York-i Guggenheim is nyit múzeumot.

Idén, a Zenith Art Exchange részeként a világ más pontjain már nagy sikerrel bemutatott kiállítások is eljutottak Magyarországra, de olyan közös fejlesztésű projekt is megvalósult, amely kifejezetten ennek a programnak az apropóján született meg: ilyen

a fenntarthatóság jegyében fogant PET-palack dinoszaurusz

köztéri felállítása és utaztatása is.

A négy méter magas, PET-palackokból készült dinoszaurusz Forrás: hybridart.hu

A hatalmas PET-palack dinoszaurusz az augusztus 1. és 10. között tartott Hybrid Art Camp nevű művészeti táborban készült. Ahogy Erdélyi Szabolcstól megtudtuk, valódi művésztelep jött létre nyáron, Pannonhalmán: az öt magyar alkotó mellett az Egyesült Arab Emirátusokból, Csehországból, Lengyelországból és Szlovákiából érkezett művészek, művészeti egyetemek volt vagy jelenlegi hallgatói hozták létre az óriási kültéri installációt.

Pannonhalmán palackozzák a Vis Vitalist, az apátság ásványvizét – ennek a kiürült palackjai váltak a környezettudatosság jegyében alapanyaggá. A közel 4000 összepréselt palackból és a kupakból álló dínó

az újrahasznosítás és a szelektív hulladékgyűjtés fontosságára hívja fel a figyelmet:

egyik lábával egy műanyag palackra tapos, ezzel is utalva arra, hogy az üres flakonokat összepréselve lehet a leghatékonyabban gyűjteni. Egy eldobott PET palack ugyanis a legfrissebb kutatások szerint magától legkevesebb 450 év alatt bomlik le a természetben.

A dinoszaurusz és alkotói Forrás: hybridart.hu

A dínó megépítéséért nemcsak a Pannonhalmi Főapátság, a Vis Vitalis ásványvíz és a Hybridart Management fogott össze: a kooperációban részt vett az abu-dzabi székhelyű Etihad Modern Art Gallery is. A Duna-korzó Vigadó előtti részéről ugyanis a dínó most

az Abu Dhabi Art Fairre,

Abu-Dzabi művészeti vásárára utazik, egy héttel később pedig

átköltözik a Forma-1 szezonzáró futamára,

a Yas Marina Circuitre.

Figyelmeztet a környezettudatosságra. Forrás: hybridart.hu

Nem a PET-dinoszaurusz azonban az egyetlen izgalmas koprodukció, amely a Zenith Art Exchange égisze alatt született. A közel-keleti motívumokból építkező és azokat dallamokká formáló Sound Weaving Middle East Edition a MOME egy textil szakos hallgatójának ötletén alapszik. Szirmay Zsanett magyar, keresztszemes hímzési motívumokat dolgozott fel és alakított át hanggá. Rájött ugyanis, hogy

a keresztszemes hímzés mintái bináris kódokká alakíthatók,

a bináris kódok pedig lejátszhatóak tekerhető, lyukkártyás zenelejátszóval. A kiállításon, amely az Art Moments keretében október végéig a Müpában volt látható, 30 darab 1X2 méteres textil lógott a térben, amelyeken különböző lézervágott motívumok jelentek meg – miközben ezeknek a mintáknak a hangi leképezése szólt a textilek mellett álló zenelejátszókból. A zenedoboz szalagjaihoz a mintát maga az alkotó lyukasztotta. A koncepció lényege, hogy a meglévő programot teljesen más kultúrkörre is alkalmazni lehet majd: a Sound Weaving Middle East Edition-nek volt már kiállítása tavaly novemberben a Dubai Design Weeken, februárban Abu-Dzabiban, és most fejlesztik a Sound Weaving China Edition-t, ahol kínai motívumok jelennek majd meg az alkotásban a jövő áprilisi kiállításon, Sanghajban.

Sound Weaving Middle East Edition a Müpában Forrás: 1Foto.Hu

Hasonlóképpen a Zenith Art Exchange-hez tartozott egy illusztrációs pályázat, amely azt térképezte fel, hogy teljesen eltérő kultúrákban élő grafikusok hogyan viszonyulnak a meséhez. Magyar grafikusok jelentkezhettek, hogy

arab meséhez készítsenek illusztrációt, arab tervezők pedig magyar mesék illusztrálásán dolgoztak.

A művekből az Art Market Budapesten is látható volt egy kiállítás, de novemberben már az Abu Dhabi Art Fair látogatói nézhetik meg, hogyan öntötték képbe a grafikusok a saját kultúrájukban szokatlannak számító mesemotívumokat.

A Zenith Art Exchange a saját projektek mellett idén a már korábban is létező kiállítások közül Yiannis Roussakis Million Street című kiállítását hozta el a Várkert Bazárba: a 10 éve Abu-Dzabiban élő görög fotós egy évenként megrendezett érdekes eseményt, egy

tevevásárt illetve teveszépségversenyt

dolgoz fel. A tárlat bemutatja, hogyan látja egy más kultúrából érkezett, más vizuális beidegződésekkel rendelkező művész ezt a helyi hagyományt.

A Zenith Art Exchange-hez tartozó projekteken kívül maga az Art Moments további széles skáláját kínálja a látnivalóknak minden évben, például válogatást nyújt a hazai egyetemeken frissen végzett hallgatók munkáiból. Az Entrée 2016 című kiállításon idén a Magyar Képzőművészeti Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara, az Eszterházy Károly Főiskola Vizuális Művészeti Intézete és a Kaposvári Egyetem Művészeti Kara mutatkozott be.

De egyedülálló designprogram is szerepel a kínálatban: a Szobrok új ruhája a Fővárossal közösen szervezett projekt. Ennek keretében ismert hazai divattervezők az éppen futó új kollekciójukból

terveztek ruhákat belvárosi szobrokra, és azokat virtuálisan öltöztették föl.

Ehhez kifejlesztettek a PocketGuide városnéző applikáción belül egy alkalmazást, amely egy hanganyaggal és képekkel kísért túrán vezeti végig az érdeklődőket. A sétán maguknak a tervezőknek a magyarázata hallható arról, hogy az adott szoborra milyen ruhadarabokat álmodtak és miért, de új kollekcióikról is sok érdekességet osztanak meg. A túravezetés december 31-ig elérhető a PocketGuide BVA Más Szemmel Budapest csomagján belül.

Az Art Moments egy másik designprogramja, az I Love Café a századfordulós Budapest kávéházi kultúráját volt hivatott felidézni, amikor a kávéházak virágkorukat élték, és társadalmi eseményeknek, újságok szerkesztőségeinek adtak otthont. Lévén, hogy manapság is sokan töltik idejük jelentős részét munkaügyben is kávézókban, a programban részt vevő 20 kávézóban ezt az időt próbálták kreatívvá tenni:

egyedien stancolt, üres csészéket és filctollat kaptak a vendégek,

és az, aki kedvet érzett magában, tetszés szerint dekorálhatta a kávéscsészéket. Az elkészült művekből kávézónként, illetve a 20 kávézó anyagából közösen is rendeztek kiállítást.

Kiállított címketervek Forrás: hybridart.hu

Szintén a kreatíviparhoz kötődik a Cégér nevű alkotói pályázat, amelynek keretében fiatal grafikusokat kötnek össze fiatal borászatokkal, és grafikusok a borászatok bizonyos boraira terveznek új márkaarculatot. Az Art Momentsen megtekinthetők a kinyomtatott címketervek.

Mindazoknak, akik elmulasztották volna az Art Moments programjait októberben Budapesten, jó hír, hogy nemcsak a Cégér-pályázat címketervei, hanem a Million Street is látható még november 30-ig a Zsolnay Kulturális Negyedben, Pécsen.