Oscarra nevezett filmet is vetítenek az ingyenes Ukrán Filmhéten

Vágólapra másolva!
Ingyenes Ukrán Filmhét kezdődik november 6-án az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Kortárs és klasszikus ukrán filmeket is vetítenek, köztük Az ukrán seriffek című dokumentumfilmet is, amellyel Ukrajna a legjobb külföldi filmnek járó Oscar-díjra pályázik. A műfaji kínálat is változatos: a nemzetközi díjakat is begyűjtő filmek között van dráma, vígjáték és történelmi film is, hogy Ukrajna sokrétű kulturális hagyományaiba, történelmébe és az ott élők mindennapjaiba is bepillanthassanak a mozinézők.
Vágólapra másolva!

A november 6. és 11. között rendezett Ukrán Filmhét

apropóját az ukrán-magyar diplomáciai kapcsolatok 25. évfordulója adja. A rendezvénysorozat Párizs, London, München és Amszterdam után érkezik Budapestre. Az Uránia Nemzeti Filmszínházban tartott ingyenes filmhéten az Igor Iankovskyi Alapítvány és Ukrajna Magyarországi Nagykövetsége

öt filmen keresztül mutatja be az ukrán filmművészet kiemelkedő alkotásait.

A filmeket eredeti nyelven, magyar felirattal, ingyenesen vetítik a filmfesztiválon. A vetítések után a rendezőkkel is találkozhatnak a nézők, sőt, kérdéseket is tehetnek fel nekik.

Jelenet a Vadgalamb fészke című filmből Forrás: Ukrán Filmhét

A reménytelenség és a nyomorúság ukrán emberek sokaságát kényszerítik arra, hogy külföldön, családjuktól távol kelljen dolgozniuk. Ez a központi kérdése a rendezvény nyitófilmjének, A vadgalamb fészke című drámának is. Taras Tkachenko 2016 legjobb ukrán filmjének megválasztott alkotását november 6-án láthatják a nézők. A főszereplő nő tökéletes életet él férjével és lányával, míg egy napon a férje el nem veszíti a munkáját. Daryna így Olaszországban kénytelen munkát vállalni. Amikor hosszú idő után a nő visszatér az otthonába, a családjához, már egy néhány hetes magzatot hord a szíve alatt, és választania kell az abortusz vagy a komoly válság között, amelybe a gyerek születése taszíthatja a családját.

A november 7-én vetített Nagymamám, Fanni Kaplan középpontjában egy kevéssé ismert szerelmi történet áll. Olena Demyaneko történelmi drámájában egy idős ember Párizs oroszok lakta külvárosában megtalálja nagymamája, Fanni Kaplan naplóját. Marina, a kijevi újságíró ebből a naplóból ismeri meg Fanni életútját a forradalomtól kezdve a börtönben eltöltött éveken és megvakulásának okain át hidegvérű meggyilkolásáig. Kibontakozik továbbá egy rendhagyó szerelmi történet is, amelyet az tesz különösen bonyolulttá, hogy Fanni szerelme, Dmitriy annak a Vladimir Iljics Leninnek a testvére, akit Fanni 1918-ban megpróbált megölni.

Az elismert tehetségű ukrán rendező, Yurity Illienko mára klasszikusnak számító drámája a november 8-án látható Fekete tollú fehér madár. 45 évvel az első színházi megjelenések után most egy felújított verziót mutatnak be. A váratlan fordulatokkal teli történetben három fiútestvér ugyanabba a lányba szeret bele, bár ez a szerelem egyiküknek sem hoz boldogságot. A második világháború kitörésével pedig a testvérek kénytelenek egymás ellen harcolni. A film 1972-ben Silver Siren-díjat nyert az olasz Sorrentóban megrendezett filmfesztiválon.

A három fiútestvér ugyanabba a nőbe szeret bele, majd egymás ellen harcolnak a világháborúban. Forrás: Ukrán Filmhét

November 9-én a Mostantól szeretni foglak című romantikus vígjáték az ismert ukrán színész, Bohdan Benyuk főszereplésével a férfiak és a nők közötti kapcsolatok sokszínűségét mutatja be, szerelmi csavarokkal.

Jelenet a Mostantól szeretni foglak című filmből Forrás: Ukrán Filmhét

Roman Chyrman rendezésében egy divatos és népszerű étterem tulajdonosa, Michel őszintén hiszi, hogy a családi élete tökéletes és sérthetetlen. Felesége, Roksolana azonban nem egészen ezen a véleményen van: karácsonykor úgy dönt, hogy elhagyja Michelt egy másik férfiért, ezzel teljesen felforgatva mindannyiuk életét. Az ebből fakadó vicces és kalandos helyzetekben a szereplők megismerhetik önmagukat és a szerelem ezernyi oldalát.

Az ukrán seriffek című,

Oscar-díjra is pályázó dokumentumfilmet

november 11-én, pénteken tűzi műsorra az Uránia. Roman Bondurchuk rendező alkotásában egy távoli ukrán faluban két férfi veszi át a rendfenntartó szerepét: rendőri és szociális munkás feladatokat látnak el, családi vitákat oldanak meg, szomszédviszályokat szüntetnek meg, vagyis a bűnüldözésen kívül szinte mindent ők intéznek.

Jelenet Az ukrán seriffek című filmből Forrás: Ukrán Filmhét

A filmet elsőként 2015 novemberében mutatták be az Amszterdamban rendezett Nemzetközi Dokumentum Filmfesztiválon, ahol elnyerte a zsűri különdíját. Később Ukrajnában a Docudays Ukrán Filmfesztiválon szintén különdíjat kapott, két tucatnál is több nemzetközi fesztiválon bizonyított, legutóbb elnyerte a Docs Against Gravity lengyel filmfesztivál nagydíját is. 2016-ban pedig ezt a filmet nevezte Ukrajna az Oscar-díjért folyó versenybe a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában.

Az Ukrán Filmhéten az ukrán filmes szakma kiemelkedő képviselői mellett részt vesz Philip Illienko, az Ukrán Állami Filmügynökség elnöke és nagykövete is.

További információ és ingyenes regisztráció: https://www.facebook.com/UkranFilmhet2016/

A cikk megjelenését támogatta az Igor Iankovskyi Alapítvány.