Különleges Bartók-kiállítással nyílt meg a CAFe

Vágólapra másolva!
A Ludwig Múzeum #Bartók című kiállítása nyitotta meg ma a 25. CAFe Budapest kortárs művészeti fesztivált, amely október 23-ig várja a közönséget.
Vágólapra másolva!

A fesztivál megnyitóján Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára elmondta, hogy a fesztivál 17 napja alatt több mint 100 program várja azokat, akiket érdekel a színház, a kortárs zene, a jazz, az újcirkusz vagy a képzőművészet.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes arról beszélt, hogy Budapestet építészeti öröksége és kulturális hagyományai is világvárossá teszik, ezeket az adottságokat azonban a mai művészek kreativitása egészíti ki és teszi a várost igazán dinamikus hellyé.

Káel Csaba, a fesztivál Operatív Testületének elnöke, a Müpa vezérigazgatója szerint

a CAFe Budapest az elmúlt években a térség legnagyobb kortárs művészeti fesztiváljává nőtte ki magát.

A rendezvénysorozat mára partnerségre lépett az Art Market Budapesttel, Fashion Weekkel és a Margó irodalmi fesztivállal, ebben az évben pedig elindul a Budapest Ritmo világzenei fesztivál is.

Fabényi Julia, a Ludwig Múzeum igazgatója elmondta, hogy a #Bartók kiállítás a zeneszerző születésének 135. évfordulóján a kortárs képzőművészet eszközeivel vizsgálja Bartók életművének és személyiségének sokszínűségét.