Ők a Petőfi Zenei Díj első nyertesei

Volt2016 Petőfi díjátadó Margaret Island
Vágólapra másolva!
A VOLT Fesztivál nulladik napján, kedden este adták át először a Petőfi Zenei Díjakat. A Halott Pénz tarolt, de nyert Rúzsa Magdi és Ákos is.
Vágólapra másolva!

Az év dala a Halott Pénz Demjén-feldolgozása, a Darabokra törted a szívem lett, de ők nyerték Az év együttese címet is. Harmadik díjuk Az év videoklipje lett idén, a Wellheloval közösen játszott Emlékszem, Sopronban. Egyébként ez a szám az idei VOLT Fesztivál himnusza is. Az év női előadója Rúzsa Magdni, a férfiak versenyét pedig Szabó Balázs nyerte meg. A díjátadót az Origó élőben közvetítette.

Az év felfedezettje díjat megosztva kapta Fran Palermo és Freddie, Az év DJ-jének Karanyit választották, Az év koncertjéért a Petőfi Zenei Díjat Ákos kapta a tavaly decemberi dupla Aréna-koncertjéért. Az első Petőfi Zenei Díj Életműdíját Bereményi Géza író, dramaturg, filmrendező, dalszövegíró kapta.

A díjátadó végén a Wellhellóra tombolhatott a közönség Fotó: Adrián Zoltán - Origo

A díjat a Petőfi Rádió alapította a

magyar könnyűzenei élet kiemelkedő szereplőinek.

A díj egyébként egy Petőfi Sándort mikrofonnal a kezében ábrázoló szobor, amely kristálytalapzaton áll. A jelölés alapja a Petőfi Rádión 2015. március 1. és 2016. március 1. között legtöbbet játszott 150 magyar dal volt. Ezek közül választotta ki a zsűri a 8 kategória 5-5 jelöltjét. Rájuk a pedig a közönség szavazhatott május 20-tól június 20-ig a Petőfi Live honlapján.

A Margaret Island koncerjte a díjátadón Fotó: Adrián Zoltán - Origo

A 150 perces showműsorban fellépett a belga Lost Frequencies, a magyar zenekarok közül ott játszott a Punnany Massif, a Margaret Island, a Szabó Balázs Bandája Julie Rens belga énekesnővel, Lotfi Begi, ByeAlex és Mező Misi, Kis Grófo, Rúzsa Magdi, Ákos és Marge, a Halott Pénz, a Quimby, valamint a Wellhello.