A héten ismét jön a ZAKO Fesztivál

ZAKO
Jelenet a Mary és Max című előadásból.
Vágólapra másolva!
Idén negyedik alkalommal, július 1. és 10. között rendezi meg a ZAlaegerszegi KOrtárs Művészeti Fesztivált, azaz röviden a ZAKO Fesztivált a Manna Kulturális Egyesület és a Kvártélyház. A programban kilenc előadás szerepel.
Vágólapra másolva!

A ZAKO Fesztiválnak idén is a Kvártélyház Szabadtéri Színház ad otthont, amely idén már a tizedik nyári évadát kezdi. A fesztiválon negyedik éve vendégeskednek független előadások több mint egy hétig a szabadtéri színpadon, amelyet Zalaegerszeg történelmi múltú belvárosi épületének udvarán állítanak fel. A Zala megyei közönségnek - illetve a Zalaegerszegre látogatóknak - lehetősége van

megismerni kortárs független alkotókat és olyan független színházi előadásokat, amelyekkel egyébként nem találkozhatnak

a régióban.

Az idei válogatásban kilenc előadás szerepel, amelyeknek egy része - az előző évek hagyományaihoz hasonlóan - kortárs magyar szerzők művein alapul: Dancsecs Ildikó, Vinnai Andrásné vagy Péterfy-Novák Éva darabjait is láthatja a közönség. Idén

a műfaji sokszínűségre is törekedtek a szervezők:

a prózai művek mellett lesz koncert-színház, élő zenés gyerekelőadások, és az opera is megjelenik - a Katona József Színház frissen bemutatott Cosí fan tutte című beavató előadása érkezik Zalaegerszegre.

A M/ámor, vagy amit akartok a műfaji meghatározása szerint zenei vígnépszínművelet. Forrás: Zellei Boglárka Éva

A fesztivál nyitóelőadásával Shakespeare halálának 400. évfordulójára emlékeznek kortárs módon:

a Terminal Workhouse csapatának M/ámor, vagy amit akartok című zenés „vígnépszínművelete" a legnagyobb angol drámaíró jellemző vígjátéki fordulataira épít.

A shakespeare-i hagyományokat felidézve Dancsecs Ildikó írta a szövegkönyvet. A cselekményt egy mai magyar falusi kocsmába helyezi, ahol nem a varázsos erdőben, hanem

a pálinka mámorában vesznek el a szerelmesek.

A következő napon a Katona József Színház Cosí fan tutte című előadása látható Göttinger Pál rendezésében, négy operista és két színész előadásában, Dinyés Dániel zongorajátékával.
A legkisebbeknek szól a július 3-i délutánon az Apró Színház produkciója, amelyben a János vitéz zenés, táncos formában lesz látható, Petőfi Sándor versei nyomán.

A fesztivál programjában eddig minden évben szerepelt egy-egy koncert:

a szervezők színésznőket hívtak, hogy megmutassák énekesi arcukat is.

A hagyományt folytatva, Péterfy Bori és Tompos Kátya után idén Hernádi Judit lesz a Kvártélyház vendége.

A Dumaszínház és a FÜGE előadásait minden évben nagy érdeklődéssel fogadta a közönség, ezért ez a koprodukció a fesztivál már szinte elmaradhatatlan részének számít. Július 5-én látható a párkapcsolatokról szóló A szerelem zsoldosai című kétszereplős produkció, Bata Évával és Vinnai Andrással.

Július 6-án Tenki Réka előadásában látható Péterfy-Novák Éva Egyasszony című monodrámája, amely azt mutatja be,

hogyan lehetséges derűvel, pozitív életszemlélettel látni és láttatni akár egy tragédiát is.

Július 7-én az első Találkozások tehetséggondozó pályázat egyik nyertese, Valcz Péter előadása látható. A világhírű gyurmafilm, a Mary és Max alapján készült előadás elgondolkodtató módon mutatja be egy ausztrál kislány és egy Asperger-szindrómás amerikai férfi barátságát. A két főszereplő Gőz István és Grisnik Petra.

Július 8-án Willy Russell Shirley Valentine című komédiájában egy negyvenes évei végén járó nő története elevenedik meg, aki arról álmodozik, hogyan tehetné színesebbé az életét. A komédiát Vándor Éva előadásában láthatja a közönség.

Jelenet a Mary és Max című előadásból. Forrás: Manna Produkció

Végül ismét a gyerekeké lesz a főszerep a zárónapon,

július 10-én, amikor a Gardrób Művészeti Csoport Tökváros című előadásával interaktív, élőzenés mesejátékra hívja a közönséget. A türelemről, önzetlenségről és szeretetről szóló történetben daltanulás és izgalmakkal teli kalandok várják az 5-10 éves korosztályt.