Itt az idei Sound himnusza

Balaton Sound himnusz
Vágólapra másolva!
A nemzetközi szinteni is elismert magyar producer duó, a StadiumX és egy kanadai énekesnő, Delaney Jane közös produkciója az Another Life, ami a 2016-os Balaton Sound himnusza is egyben. 
Vágólapra másolva!

A StadiumX magyar formációt Dave Martin (Nagy Dávid) és Sullivan (Milichovszki Zsolt) alkotta még 2014-ben, azóta töretlen a sikerük. Az EDM-progresszív house vonalán mozognak, és voltak már a Beatport első helyén is, de felléptek már David Guettával közösen - a Balaton Soundon és Ibizán is. Emellett olyan nagy nevek, mint Avicii is elismerően beszélt már róluk. A Lovers On The Sun remixe az egyik leghíresebb munkájuk.

Az idei Sound himnuszát koprodukcióban készítették a kanadai énekesnővel, Delaney Jane-nel, aki korábban Oliver Heldens, Shaun Frank, KSHMR és a DVBBS formáció dalaiban is énekelt már. Fülöp Zoltán azt mondta az új dalukról, hogy

az idei, jubileumi Soundhoz méltó himnusz készült, egy nemzetközi szinten jegyzett csapattól.

A himnusznak klipje is van, amit a Blind Média készített. Ők amúgy is sokat dolgoznak a Sundon, többek között aftermovie-kat csinálnak. Pallag Péter, az egyik alkotó azt mondta a klipről, hogy

Egy szomorú-romantikus történetből emelték ki egy vidámabb részt, ami passzol a zene hangulatához, és valahogy belekeverték a Soundot is egy különleges kaleidoszkóppal. Érdekesség, hogy házilag eszkábálták tükördarabkákból a kaleidoszkópos hatás eléréséhez szükséges eszközt.