Hétvégén indul a nyár a Balatonon

Budapest, 2016. május 24. Vaszily Miklós, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) megbízott vezérigazgatója (b4) beszél a MOL Nagyon Balaton fesztivál sajtótájékoztatóján a budapesti Akvárium klubban 2016. május 24-én. A programsorozatot negyedszer rendezik meg; május végétől szeptember közepéig 25 esemény várja az érdeklődőket a Balaton vidékének kulturális, gasztronómiai és sportfesztiváljaival. Az idei sorozatnak ismét stratégiai partnere az MTVA. MTI Fotó: Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
Május 28-án kezdődik a IV. MOL Nagyon Balaton, amely arra vállalkozik, hogy összefogja a régió legszínvonalasabb nyári programjait. A Nagyon Balaton kínálatának jelentős része még mindig zenei és/vagy borfesztivál, de a sport, a színház és a képzőművészet iránt érdeklődőkre is gondoltak a szervezők, akik idén több új programmal is készültek.
Vágólapra másolva!

Futóversenytől a kortárs képzőművészetig

A Nagyon Balaton idén az NN Ultrabalaton futóversennyel indul, ami jól példázza, hogy milyen változatos rendezvényeket kapcsol össze a 2013-ban elindult kezdeményezés. A futóversenyen a csapatok és egyéni versenyzők arra vállalkoznak, hogy körbefussák a Balatont, ezt követően azonban inkább a szórakoztató és a kulturális programoké lesz a főszerep.

Idén május végétől szeptember közepéig, azaz az egész szezont lefedve 25 balatoni kezdeményezést választottak be a programsorozatba, amelyeket ma nagyszabású sajtótájékoztatón mutatkoztak be.

Lobenwein Róbert, a Nagyon Balaton egyik alapítója elmondta, hogy 2013-ban még csak augusztus 20-a köré szerveződött a programsorozat. Mivel úgy látták, hogy hasznosabb lenne a régiónak, ha hosszabb időszakot tudnának lefedni színvonalas rendezvényekkel,

elkezdték bővíteni a kínálatot, tavaly pedig már 880 ezren vettek részt a programokon.

A cél az, hogy összefűzzék azokat a balatoni eseményeket, amelyekre a régió büszke lehet, ezért a Nagyon Balatonhoz tartozni mércét is jelent: nem mindegyik program érdemelheti ki azt, hogy beválasszák a legérdekesebb és legszívonalasabb eseményeket tömörítő programsorozatba.

Guller Zoltán a Nemzeti Turisztikai Ügynökség vezetője úgy fogalmazott, hogy a cél a Balaton, mint kiemelt belföldi turisztikai célpont még vonzóbbá és érdekesebbé tétele,

a Balaton imidzsének az építése.

A MOL Nagyon Balaton sajtótájékoztatója a budapesti Akvárium klubban Forrás: MTI/Illyés Tibor

Bővülő kínálat

Az egész szezont lefedő programsorozatban vannak olyan, már a Nagyon Balaton előtt is sikeresen működő fesztiválok, mint az 1932 óta minden év augusztusában megrendezett balatonfüredi Borhetek, a kapolcsi Művészetek Völgye, a veszprémi Utcazene Fesztivál, vagy a Zamárdiban 10. jubileumát ünneplő Balaton Sound. Emellett a Nagyon Balaton új kezdeményezéseket is felkarol, ilyen például a balatonboglári Parti Pezsgés, amely a számtalan balatoni borfesztivál között egyedülálló módon tavaly óta a régió habzó- és gyöngyözőboraira, illetve pezsgőire helyezi a hangsúlyt.
Az idei év emellett több újdonságokat is tartogat, például a Budapesten népszerű, rendhagyó városnézéseket szervező Hosszúlépés is a Balatonra, egészen pontosan a Balatonfüred-Tihany tengelyre teszi át székhelyét a nyárra.

Abban, hogy a résztvevők eligazodjanak a sokszínű kínálatban

június közepétől már egy applikáció is rendelkezésükre áll majd.

A szervezők elmondták, hogy a MOL Nagyon Balaton app segítségével nemcsak a programkínálatot lehet majd böngészni, hanem a régió legjobb éttermeit, bárjait, vendégházait és strandjait is könnyen megtalálhatják a környéken kevésbé otthonosan mozgó turisták. Az alkalmazás alapját a welovebalaton.hu több éves kutatómunkára épülő adatbázisa adja.

Annak ellenére, hogy sok, hasonló profilú rendezvény, például zenés-boros fesztivál szerepel a kínálatban, a résztvevő események szervezői úgy tűnik,

nem félnek attól, hogy egymástól veszik el a látogatókat.

Minden program igyekszik valamiben különleges lenni, és az összefogás jegyében a szervezők azt gondolják, hogy minél több a program, annál több a látogató, ami végső soron az egész régióra jó hatással van.