Magyarországon is fellép a Red Hot Chili Peppers

red hot chili peppers
Vágólapra másolva!
A Red Hot Chili Peppers húsz év után újra koncertezik Magyarországon. A banda szeptember 1-én lép fel a Budapest Arénában. 
Vágólapra másolva!

A csapat új lemeze, a The Getaway június 17-én jelenik meg a Warner Bros. kiadónál. Az anyag első kislemeze, a Dark Necessities ma reggeltől érhető el a digitális zeneáruházakban.

Húsz éve koncerteztek nálunk utoljára Forrás: Origo

Minden koncertjegy ára tartalmazza az új album egy példányát is, a jegyvásárlók választhatnak majd a digitális, és a hagyományos, fizikai CD között.

60 millió eladott lemez

A Red Hot Chili Peppers a rock történelem egyik legsikeresebb bandája, az énekes Anthony Kiedis, a basszusgitáros Flea, a dobos Chad Smith, és a gitáros Josh Klinghoffer által alkotott négyes több mint 60 millió eladott albummal, köztük 5 multi-platina státuszt elért lemezzel büszkélkedhet, valamint 6 Grammy-díjjal. A zenekart 2012 áprilisában a Rock and Roll Hírességek Csarnokába is beiktatták.

A budapesti koncertre jegyek május 13-án reggel 9 órától kaphatók ezen az oldalon. Limitált számban kiemelt állójegyek is elérhetők a 3 különböző árú ülőjegy és a normál állójegyek mellett.