Fülledt hangulattal tarol a magyar cirkusz Párizsban

müpa, recirquel
Vágólapra másolva!
Tavalyi nagy sikerű turnéjának folytatásaként ismét Franciaországban lép színpadra a Recirquel. Az első magyar újcirkusz társulat pénteken mutatja be a Müpával közös, Párizs éjjel című produkcióját a francia fővárosban.
Vágólapra másolva!
Fülledt hangulat Forrás: Rangefinder Kft/Colorlab

November 27-től másfél hónapig élvezheti a francia közönség az első magyar újcirkusz társulat harmadik egész estés, Párizs Éjjel című produkcióját. A társulatot 39 alkalommal láthatja a közönség a párizsi La Villette kulturális központ emblematikus színházában, a Cabaret Sauvage-ban.

A produkciót Brassaï, azaz Halász Gyula jellegzetes képi világa ihlette. Az artisták, hat virtuóz jazz zenésszel kiegészülve a magyar származású fotóművész fülledt hangulatú, a harmincas évek éjszakai Párizsát megörökítő fotósorozatát keltik életre a színpadon Vági Bence rendezésében.

Plakát a párizsi metróban Forrás: Origo

A társulat januártól tér vissza a Müpába mind a négy egész estét előadásával, tehát nem kell nélkülöznie a magyar közönségnek sem. Utána viszont ismét útra kel: februárban újra Franciaországban, márciusban pedig Kolumbiában készülnek elvarázsolnia közönséget.