Elhunyt Frank Zappa özvegye

gail zappa, frank zappa
Vágólapra másolva!
Elhunyt szerdán Los Angelesben Gail Zappa, a legendás rockzenész, Frank Zappa özvegye.
Vágólapra másolva!

A 70 éves korában elhunyt Gail Zappa halálának okáról családja nem adott felvilágosítást, csupán annyit közöltek, hogy otthonában, gyermekei körében érte a halál.

A Rolling Stone és a TMZ információja szerint évek óta tüdőrákkal küzdött.

Lelkesen védte a zenészek jogait Forrás: Origo

Adelaide Gail Sloatman 22 évesen ment hozzá Frank Zappához, amikor már terhes volt első gyerekükkel Moon Zappával. Egy ismerősük mutatta be őket egymásnak, Gail a Whisky-a-Go-GO klub titkárnője volt.

Zappa elmondása szerint néhány perc alatt beleszeretett a fiatal lányba.

Férje 1993-ban bekövetkezett halála után egész hátralevő életét zenei hagyatéka ápolásának szentelte. Számos, korábban meg nem jelent felvételét kiadta.

Miközben a Zappa Family Trust családi céget vezette, elkötelezett aktivistája lett a zenészek jogainak, lelkesen perelt mindent és mindenkit, ami és aki az engedélye nélkül nyúlt volna Zappa örökségéhez.

- és ezt nemcsak néhai férje képviseletében tette, hanem minden zenész érdekében" - fogalmazott a családja által kiadott közlemény.

A Rolling Stone magazin szerint Gail Zappa 40 albumot adott ki Frank Zappa 1993-as halála után. A Dance Me This című, legutóbb megjelent lemez az 52 évesen eltávozott Zappa századik albuma volt.