Scherer Péter: Szóljon a rock'n roll és irány a patológia!

Scherer Péter új darabjának, a Testvérestnek a fotóspróbája a B32-ben 2017 január 20-án Scherer Péter új darabjának, a Testvérestnek a fotóspróbája a B32-ben 2017 január 20-án
Scherer Péter új darabjának, a Testvérestnek a fotóspróbája a B32-ben 2017 január 20-án
Vágólapra másolva!
Egy negyven körüli zenésznek a testvéréhez fűződő kapcsolata a kiindulópontja Scherer Péter legújabb rendezésének, a Nézőművészeti Kft. január 22-én bemutatott előadásának, a Testvérest-nek. Ha valaki véletlenül nem tudta volna, ezúttal megtudhatja, mi a loop és a cuvée, de a nézőtérről ennél sokkal fontosabb felismerésekkel is távozhat majd a közönség.
Vágólapra másolva!
Katona László és Simkó Katalin a Testvérest című előadásban Fotó: Szabó Gábor - Origo

A Nézőművészeti Kft-t 2009-ben hozta létre Mucsi Zoltán, Scherer Péter, Katona László és Gyulay Eszter – az alapító tagokhoz 2012-ben Kovács Krisztián is csatlakozott.

Scherer Péter a Kolibri Színházzal együttműködésben létrehozott Klamm háborúja című monodráma készítése révén

megismerkedett a Németországból származó tantermi színházi gondolkodással:

ezt követően több olyan előadást is rendezett, amelyet egy-két, maximum három színész minimális kellékigénnyel tud eljátszani, legfeljebb háromnegyed óra előkészülettel, akár egy osztályteremben is.

Scherer Péter, a rendező szerepel is a Testvérest című előadásban. Fotó: Szabó Gábor - Origo

A fiatalokat érdeklő és érintő témákat feldolgozó darabjaikkal a társulat tagjai folyamatosan járják az országot: az Ady/Petőfi a két költő prózai írásaiból és levelezéséből összeállított „párhuzamosított életrajz", A gyáva egy heroinista fiú történetét meséli el, a Semmelweis, avagy a kézmosás fontosságáról című előadás pedig – mint árulkodó címe sugallja, egy egészségmegőrzést népszerűsítő szórakoztató produkció, az alkotók műfaji megjelölése szerint „raperett". Ez utóbbiban járványtörténeti és vallási rituális tisztálkodási szokásokkal kapcsolatos érdekességek is feltárulnak egy ÁNTSZ-orvos és egy baktérium párbeszédének színpadra állításán keresztül. A Vakság című előadás főszereplője azt osztja meg a közönséggel, hogyan veszítette el a látását, és a Soha, senkinek is nagyon komoly, drámai anyagot dolgoz fel: Beate Teresa Hanika azonos című regénye alapján egy zaklatásnak kitett fiatal lány története tárul fel. Ezeknek az előadásoknak a sorába tartozik a T című darab is, amelynek középpontjában egy fiatal fiú útkeresése, önmagával kapcsolatos problémái állnak.

A Nézőművészeti Kft. repertoárjának azonban a felnőtteknek szóló előadások is szerves részei: a Tasnádi István művéből született Nézőművészeti Főiskola és A fajok eredete, Harold Pinter drámája, A gondnok, Háy Jánostól A halottember, a Parti Nagy Lajos átiratából készült Don Quijote (avagy Don Kihóte), Székely Csaba Kutyaharapás-a és az EztRád című „zenés színházi kísérlet" mellé iratkozik most fel a társulat január 22-én bemutatott előadása, a Testvérest.

Arról, hogy a Testvérest milyen jellegű előadás, talán az a jelenet árul el a legtöbbet, hogy a január 20-i fotóspróbán többen szemrehányóan néztek egy, a munkáját kifogástalanul végző fotósra, amiért a gépe túlságosan hangosan kattogott egy drámai pillanatban. A főszerepeket alakító három színész ugyanis

minden létező díszlet nélkül olyan illúziót – vagy sokkal inkább valóságot – teremt szinte azonnal a színházteremben,

hogy mindenki a másodperc törtrésze alatt feledkezik meg arról, hol is van voltaképpen.

Katona László játssza a negyven év körüli zenészt, Zsoltit, akit egy fellépésén lát először a közönség – de hamarosan kiderül, hogy a régóta vágyott, küszöbön álló Barba Negra-nagykoncert ellenére nem a szakmai élete szempontjából lesz igazán emlékezetes a főszereplőnek ez a nap. Zsolti útja ugyanis a színpadról egyenesen a patológiára vezet, ahol rövidesen szembesülnie kell azzal az alapigazsággal, hogy

az életben mindig, mindenre van megoldás, kivéve egyetlen dolgot: a halált.

Katona László karaktere koncertet ad - a darab zenéjét Katona László és Molnár Gusztáv szerezték. Fotó: Szabó Gábor - Origo

Katona László mint Zsolt, Simkó Katalin mint a főhős barátnője, Saci és Scherer Péter mint Guszti a patológiáról a Testvérest-en nem a színpadon állnak: bejátsszák az egész termet. A nézők közé vegyülnek, és többször is képesek arra a bravúrra, hogy fél perc különbséggel nevettessék meg őket, majd érjék el, hogy összeszoruljon a torkuk. Az amszterdami vörös lámpás negyedtől Salgótarjánig, családtagok halálos ágyától kacagtató patkányüldözésig kísérhetjük el négyüket egy súlyosságában is szellemes számvetésre arról,

ki hol tart vagy ki mire és mennyit vár még az életében.

Négyüket, Katona László ugyanis nem csak egy szerepben látható – aki többre kíváncsi, legközelebb február 24-én, azt követően pedig március 25-én láthatja az előadást a B32 Galéria és Kultúrtérben.

Az alkotók a következőképpen ajánlják a produkciót:

"Mindjárt 40 leszel. Mit tudsz felmutatni? Végre közelében vagy a kamaszkori álmaidnak, sok munkával itt egy nagykoncert a Barba Negrában, ami biztosan feltesz a rocktörténeti térképre. Közben meghal a tesód, nála több évet még soha nem éltél le együtt senkivel. És elnézve ezt a mostani csajodat, aki nem tudja mi az a loop, meg a cuvée, nem is lesz még egy ilyen valaki. Persze Sacika jókor ölel, és jókor ordít, ami talán több mint magányosan meghalni álmok és célok nélkül.

A fotóspróbán készült felvételekből az alábbi galériában láthat válogatást, nézzen bele ilyen módon az előadásba!

Katona László és Scherer Péter a Testvérest próbáján. A képre kattintva galéria nyílik. Fotó: Szabó Gábor - Origo