Megújult a Centrál Színház előtere

Centrál Színház felújított előtér szórakozás kultúra
A Centrál Színház új előterének ünnepélyes átadása. 2016.10.27.
Vágólapra másolva!
Tizenhárom éves szellemi és fizikai átformálás végére ért a Centrál Színház: mostantól teljesen megújult, modern előcsarnokkal fogadja nézőit, amelyet október 27-én, ünnepélyes keretek között adtak át.
Vágólapra másolva!

Tarlós István, Budapest főpolgármestere az eseményen elmondta: csaknem 50 éve nem történt nagyobb átépítés az épületben, így ideje volt az átalakításnak. Hangsúlyozta azt is, hogy a mostani felújítással a mai elvárásoknak megfelelő közösségi tér várja a nézőket, és mindezt

a színház társulata saját erejéből, külső, fővárosi támogatás nélkül valósította meg.

A főpolgármester azt is hozzáfűzte, hogy a Centrál Színház sikere jelentősen hozzájárul Budapest színházi életének felíveléséhez, ami ma már európai szinten is kiemelkedő.

Tarlós István főpolgármester és Puskás Tamás, a színház igazgatója a Centrál Színház új előterének ünnepélyes átadásán. Fotó: Mudra László - Origo

Puskás Tamás, a Centrál Színház igazgatója felidézte, hogy 2003-ban költöztek be "albérletbe" a Vidám Színpad akkori épületébe. Rögtön elkezdtek építkezni, mert bíztak abban, hogy komoly eredményeket érhetnek el. "Ma elmondhatjuk, hogy

- fogalmazott.

Puskás Tamás az MTI kérdésére elmondta: a felújítás, amelynek keretében az előtér mellett az öltözők és a szervezésnek helyet adó épületrész is megújult, a színház saját bevételeiből, 170 millió forintból valósult meg.

„A Centrál Színház Budapest egyik legnépszerűbb és legprosperálóbb színháza. Egy hely, ahol a hazai színművészet színe-java szórakoztatja esténként az egyre visszatérő és folyton bővülő közönségét. Ebben az évadban már egy teljesen átépített előcsarnok fogadja a vendégeket, amely tágas és impozáns, és már a belépéskor megteremti a kellemes hangulatot a nézők számára. Magyarországon egyedülálló technikai megoldásokkal tesszük még élménytelibbé az idelátogatást.

A Centrál új előcsarnoka modern, egyedi és exkluzív"

– áll a színház közleményében, amelyet az ünnepi alkalomra jelentettek meg.

A megnyitóra a színház meghívta az összes olyan színművészt és alkotót, aki az elmúlt évtizedben velünk tartott, és a színház legfontosabb támogatóit is, akik együtt ünnepelték meg, hogy a színház méltó külsőt kapott. Az eseményen részt vett, többek között,

Básti Juli, Kern András, Törőcsik Mari, Haumann Péter, Verebély Iván, Cserna Antal, Magyar Attila és Schmied Zoltán is.

Törőcsik Mari a Centrál Színház új előterének ünnepélyes átadásán. Fotó: Mudra László - Origo

Törőcsik Mari az MTI-nek azt mondta: számára azért különösen fontos ez a színház, mert Puskás Tamás és Básti Juli nevéhez kötődik.

- hangsúlyozta, majd hozzátette: Puskás Tamás csodálatos, a szórakoztatást magas szinten művelő színházat hozott létre.

Azt, hogy hogyan alakult át a Centrál Színház előtere, és hogyan ünnepeltek a neves és népszerű színészek, az Origo képgalériájában Ön is megnézheti:

A Centrál Színház új előterének ünnepélyes átadása. A képre kattintva fotógaléria nyílik. Fotó: Mudra László - Origo