Pénteken startol a Billy Elliot

Billy Elliot, musical, Opera
Vágólapra másolva!
Ez az első musical, amit az Operaház műsorra tűzött. Csak a nyáron 29-szer adják elő, és estéről estére 185 ember dolgozik majd az előadáson.
Vágólapra másolva!

Azzal a nem titkolt küldetéssel tűzték műsorra a musicalt, hogy hozzájáruljanak a Magyar Nemzeti Balett utánpótlásához. A Billy Elliottal próbálják a családok figyelmét a balettművészi pálya és a balettképzés felé fordítani. Erről szól a musical története is, ezért megy majd a Billy Elliot az Opera színházaiban és ezért táncolnak benne az Opera balettegyüttesének művészei is.

Az Opera első saját nyári sorozatában minden egyes előadáson 185 ember dolgozik egyszerre, hogy minden tökéletes legyen. Elsősorban a hármas szereposztás miatt volt szükség ekkora stábra. A művészeket egyébként

77 tagú műszaki személyzet segíti majd.

A főszerepekben Stohl András, Németh Kristóf, Tóth Sándor, Bencze Ilona, Csákányi Eszter, Hűvösvölgyi Ildikó, Auksz Éva, Gallusz Nikolett és Ladinek Judit is színpadra lép majd.

Gallusz Nikolett játssza a tánctanárnőt, mellette a Billy-t alakító Kökény Hámori Kamill Fotó: Mudra László - Origo

Hosszú készülődés

Az Opera tavaly februárban jelentette be, hogy műsorra tűzi a Grammy-díjas Elton John és Lee Hall musicaljét, amely a bemutató évében 4 kategóriában is elnyerte az Olivier-díjat, a legrangosabb brit színházi elismerést, Amerikában pedig tíz kategóriában lett Tony-díjas Broadway-produkció. A musicalt a 2005-ös premier óta

több mint 5 millió néző látta Londonban, világszerte pedig 11 millióan.

A musicalbemutatót Magyarország vezető színházi és zenei szakemberei készítették elő. Szirtes Tamás, a rendező a műfaj hazai éllovasa, aki többek között a Jézus Krisztus szupersztárt és a Mary Poppinst is színpadra állította.

Billy Elliot egyik zenés próbája Fotó: Mudra László - Origo

A stáb

A zenei felkészítésért Köteles Géza karmester felel, a darab másik karmestere Silló István lesz. Koreográfusként Tihanyi Ákos jegyzi a produkciót, a szteppkoreográfus pedig Szikora Boglárka.

A díszletet Szlávik István, a jelmezt Kovács Yvette Alida tervezte a magyarországi non-replica változathoz, amely teljes szabadságot enged valamennyi alkotónak. A színpadi tér meghatározó eleme egy hatalmas LED-fal, amelynek képei az atmoszférateremtést segítik. A második felvonásban

különleges reptetéstechnikával emelkedik 9-10 méter magasságba a címszereplő.

A musical a három Oscar-díjra is jelölt Billy Elliot című film történetére épül, amely egy szegény családban élő tehetséges kisfiúról szól, akinek családja hallani sem akar arról, hogy egy általuk ismeretlen terepre, a balettszínpadra lépjen.

A sokoldalú színpadi tehetséget igénylő gyermekfőszerepekre castingot hirdettek, amely 2015 márciusában indult. Tizennyolcan kezdhették el a felkészítő időszakot, amelyet több vizsga követett. A csaknem egy év múlva tartott

utolsó vizsgára 9-en maradtak versenyben,

közülük többen a Magyar Táncművészeti Főiskola, valamint a Madách Táncművészeti Iskola és Szakközépiskola növendékei: ők játszanak majd a darabban, hármas szereposztásban. Billy szerepét Kökény Hámori Kamill, John Bailey McAllister és Vizlendvai Áron játsszák.

John Bailey McAllister és Kökény Hámori Kamill is Billy-t játssza majd Fotó: Mudra László - Origo

A gyermekszínészek klasszikus balett, sztepptánc, modern tánc, musicaltánc, színészmesterség, beszédtechnika, hangképzés és magánének kurzusokat látogattak, a felkészülést többek között Toldy Mária is segítette, a táncelemek betanítását a Madách Táncművészeti Iskola tanárai vezették.

A felnőtt színészek és táncosok szintén castingon nyerték el a főszerepeket,

áprilistól a zenei anyagot tanulták, ezután jött a 13 hetes közös próbaidőszak. A produkcióban a Magyar Nemzeti Balett szólistái is közreműködnek. A próbákról készült képgalériás anyagainkat itt és itt nézheti meg.