A holland királyi családtól vehet át kitüntetést a Krétakör

Schilling Árpád rendező Schilling Árpád rendező
Schilling Árpád
Vágólapra másolva!
Schilling Árpád társulata, a Krétakör társadalmi és szociális színházi tevékenysége elismeréseképp veheti át márciusban a holland hercegnőtől az ECF Princess Margriet Award for Culture elismerést.
Vágólapra másolva!

A European Cultural Foundation díját Őfelsége Margit holland hercegnő tiszteletére hozták létre, aki korábban a szervezet elnöke volt, és támogatta a kultúra demokráciában betöltött szerepét.

Megérte vállalni a küzdelmet Fotó: Bielik István - Origo

A szervezet minden évben két díjat ítél meg: idén a digitális kultúrával foglalkozó spanyol Medialab-Prado mellett azért nyert a Krétakör, mert innovatív módszerekkel arra törekszenek, hogy

„Középiskolákban végzett munkájuk különösen fontos, hiszen olyan fiatalokkal kerülnek kapcsolatba, akiknek így lehetősége nyílik arra, hogy hallassák a hangjukat” - írja indoklásában a zsűri, amelyben olyan neves szakemberek foglalnak helyet, mint például Chris Dercon, a londoni Tate Modern igazgatója.

A királyi család tagjai adják át a díjat Fotó: Bielik István - Origo

„A díj annak elismerése, hogy jól döntöttünk, amikor 2008-ban profilt váltottunk, és megkezdtük a korábban Európa-szerte elismert színházi társulat társadalmi műhellyé való átalakítását. Megérte vállalni a küzdelmet.

– mondta az elismerésről Schilling Árpád a Hvg.hu-nak.

A Krétakör Alapítvány a díjat 2016. március 15-én Amszterdamban, a Stadsschouwburgban fogja átvenni Margit hercegnőtől a királyi család tagjainak és az európai kulturális élet képviselőinek a jelenlétében.