Rejtélyes vírus ütötte ki Gesztesi Károlyt

Gesztesi Károly: „Ki kellett mondani, hogy igenis, ő az én fiam”
Vágólapra másolva!
Az orvosa személyesen telefonált be a színházba, hogy a színész nem tud elmenni az előadásokra.
Vágólapra másolva!
Gesztesi Károly lazít Forrás: Aquaworldresort.

Fia helyettesíti Gesztesi Károlyt a Karinthy Színház új darabjában, a Csalogány családban, mert a színész a Blikk szerint kikészült. "Remélem, hamarosan jobban lesz az édesapám, de amíg ez nem történik meg, addig a Karinthy Színházban én helyettesítem. Az állapotáról nem szeretnék semmit mondani" - nyilatkozta a lapnak Gesztesi Máté. Ő a darab zenei rendezője, jól ismeri a produkciót, így nem okozott neki gondot a beugrás.

A darab premierje szeptember utolsó péntekén volt, a beszámolók szerint Gesztesi Károly már akkor furcsán viselkedett a színpadon. Karinthy Márton, a színház művészeti vezetője azt mondta, hogy úgy érezte, csak Gesztesi teste volt jelen, a szelleme nem. A premier másnapján a színész titkárnője azzal kereste meg, hogy Gesztesi nem tud megjelenni a következő előadáson, majd az orvosa is felhívta, hogy vírus támadta meg a színészt.