A humor ugyanolyan jó fegyver, mint a kemény odamondogatás

Fullajtár Andrea interjú
Fullajtár Andrea interjú
Vágólapra másolva!
Nem fél senkitől és semmitől, kiáll a melegek, a hajléktalanok mellett, bátran hallatja a hangját a legfontosabb társadalmi kérdésekben. Nála jobban senki sem képviselhetné a Katona szellemiségét. Ma már nem tragikának, hanem színésznek tartja magát. Vallja, hogy a színészetben a legfontosabb az önismeret. Aki nem ismeri magát, abból sosem lesz jó színész. Fullajtár Andreával beszélgettünk.
Vágólapra másolva!
  • Megérti azokat, akik nem mernek véleményt nyilvánítani.
  • Ő is és a Katona is felkarolja a legfontosabb társadalmi ügyeket.
  • Anyaként aggasztja az oktatás rettenetes állapota és a szociális háló teljes megszűnése.
  • Beszédet tart a kormány ellen, kiáll Geréb Ági, a melegek, a hajléktalanok mellett.
  • A nagymamája csodával határos módon élte túl Auschwitzot.

Van oka félni ma Magyarországon egy színésznek, ha nyíltan vállalja a politikai véleményét?

Szerintem van. A színész ki van szolgáltatva annak, kiktől kap szerepet, milyen munkákat ajánlanak fel neki, ezért kétszer is meggondolja, mer-e kritikát megfogalmazni bármiről. Nehogy olyan emberek érdekeit sértse, akik esetleg szóba jöhetnek mint munkaadók.

Nézze, én bármikor elmondhatom, amit akarok, hiszen olyan színház tagja vagyok, amelyet minden oldal értékel Fotó: Polyák Attila - Origo

Ne felejtse el, mi nem csak a színházi munkánkból élünk. Rengeteg más típusú megbízásra is szüksége van egy színésznek ahhoz, hogy el tudja tartani magát és a családját, hiszen az, hogy állandó alkalmazásban vagyunk egy színházban, korántsem elég a megélhetéshez. Úgyhogy nagyon fontos, hogy politikai hovatartozástól függetlenül minél szélesebb réteg hívja az embert dolgozni. De hát ez mindig így volt Magyarországon.

Ezek szerint a rendszerváltás óta a lényeg nem változott?

Nem igazán. Megértem azokat, akik nem mernek véleményt nyilvánítani.

Ön viszont március 15-én beszédet tart a kormány ellen, kiáll Geréb Ági, a melegek, a hajléktalanok mellett. Ennyire bátor?

Nézze, én bármikor elmondhatom, amit akarok, hiszen olyan színház tagja vagyok, amely minden oldalt érdekel, és amelyet minden oldal értékel, mert minőséget hozunk létre. Élvezem, hogy bátran kimondhatom, amit gondolok. Maga a színház is kiáll bizonyos ügyekért,

Ezért mondom, hogy nekem könnyebb a dolgom, mint azoknak a kollégáknak, akik olyan színházakban játszanak, ahol deklaráltan jobboldali kinevezett igazgató regnál.

Meg aztán a színész ahhoz szokott hozzá, hogy más szövegeit mondja. Legtöbbjük nehezen nyilatkozik meg a saját szavaival. Ebben én tényleg mindig bátrabb voltam, illetve nem zavart soha, ha spontán kellett megnyilvánulnom. Amikor először megkérdezték, akarok-e ilyen helyzetben beszélni, és kipróbáltam, rájöttem, hogy ez nekem megy. Egy csomó kolléga nem érti, miért csinálom, mert úgy gondolják, egy színésznek nem dolga, hogy a közéleti témákban megnyilvánuljon.

Minden rendszerben megmutatni, mi a probléma, ez a Katona definíciója Fotó: Polyák Attila - Origo

A mindenkori ellenzékiség nem a színház feladata?

A színháznak igen, de az egyes színésznek nem feltétlenül dolga, hogy ebbe beszálljon.

Azért az soha nem volt kérdés, hogy a Katona melyik oldalon áll?

Na, most akkor a Katonára megint rásütik, hogy baloldali színház. Nem.

Minden rendszerben megmutatni, mi a probléma, ez a Katona definíciója. Vagyis mindig rendszerkritikus.

Ez már a szocializmusban is így volt, és akkor is, amikor baloldali kormány volt hatalmon. A lényeg, hogy ha valaki ránéz a repertoárra, akkor láthatja, hogy olyan darabok születnek, amelyek reflektálnak a jelenünkre.

Az aktuális közéleti problémák generálják a darabválasztást?

A színház rendezői között napi téma, hogy mik azok az aktuális problémák, amikhez darabot akarnak választani. Olyan is van, hogy bizonyos témáról nincs darab, és akkor íratni kell. Ilyen volt Máté Gábor darabja a magyarok kivándorlásáról, ami azért született meg, mert igény volt rá.

A Kurázsi mama hogyan aktualizálható? Ez az ön legutóbbi nagy sikere.

Örökérvényű aktualitása, hogyan próbálja meg a kisember állandóan túlélni azt, ahogy a politikusok a feje fölött háromnaponta mindent átírnak, tönkretesznek és kiirtanak.

Van válasz a Kurázsi mamában?

Az, hogy nem tudjuk túlélni. Beledöglünk.

Hogyan lehet azonosulni egy olyan figurával, jelen esetben a Kurázsi mamával, akinek a döntéseivel a saját életében valószínűleg nem ért egyet?

Nem az azonosulás itt a kérdés. Inkább meg kell érteni azt a fajta gondolkodást, ami nagyon jellemző az átlagemberre: ezt én itt magamnak elintézem, megszervezem, megszerzem, csak hogy nekem jó legyen, a világ meg nem érdekel. Mindenkiben vannak ilyen késztetések. Ez nem jelenti azt, hogy hasonló helyzetben én is így viselkednék, de el tudom játszani.

A humor sokszor ugyanolyan jó fegyver, mint a kemény odamondogatás Fotó: Polyák Attila - Origo

Hisz abban, hogy a színházzal lehet változtatni a legégetőbb társadalmi kérdéseken?

Egy színházi előadás csodát nem tud tenni. Rá tud mutatni problémákra, ki tud figurázni bizonyos helyzeteket.

A humor sokszor ugyanolyan jó fegyver, mint a kemény odamondogatás.

Viszont egy valóságshow-t egy este többen látnak, mint a mi előadásainkat egy egész évadban. A Katona József Színház egymagában kevés ahhoz, hogy megváltoztassa a tömegek gondolkodását.

És ez fájó pont? Mármint hogy önt kevesen látják, a valóságshow szereplőit meg sokan?

A rendszerváltás után, amikor beindultak a kereskedelmi csatornák, megszületett egy másfajta közönségigényt formáló marketing. A haverom a második kocsmából ismertebb lett, mint egy fontos művész vagy tudós. Számunkra még fontos volt, hogy Ranschburg Jenő, Vekerdy Tamás vagy Popper Péter mit mond a gyereknevelésről. Ma már örülök, ha hallom, hogy valaki Csányi Vilmossal készít interjút egy kereskedelmi csatornán. Hogy egyáltalán eszükbe jut olyan embereket megszólaltatni, akik ennek az országnak a valódi értékei.

Mi zavarja a legjobban színészként, nőként és magyarként ebben az országban?

Úristen, soroljam? Az oktatás rettenetes állapota. Anyaként elsősorban azon izgulok, hogy a gyerekem hogyan tud majd a képességei szerint és anyagi lehetőségeitől függetlenül olyan tudáshoz jutni, ami versenyképes Európában. Mostanában folyamatosan rombolják azokat az intézményeket, amelyek ezt közvetítették, és olyanokat hoznak létre helyettük, amelyek már nem lesznek erre képesek. Mert kicsit sem gondolják, hogy Európához tartozni érték.

A másik a szociális háló teljes megszüntetése. Már gyerekfejjel is azt gondoltam, hogy

Magyarországon nagyon csúnyán bánunk az elesettekkel, és ez az országot minősíti. Nem lehet rokkant embereket iszonyú vegzálásnak kitenni, hogy bebizonyítsák, mozgássérültek, vakok, nagyothallók. Szóval itt valami nagyon nem stimmel. Ha egy ország azt gondolja, hogy annyit érsz, amennyid van, az nagyon nagy baj.

Nem tragikának, színésznek tartom magam, mindenféle szerepekkel a hátam mögött Fotó: Polyák Attila - Origo

Készített előadást hajléktalanoknak.

A Város Mindenkié csoport hozta el a hajléktalanokat, nekik játszottam a Csendet akarok című Csalog Zsolt-darabot.

Milyen volt a visszajelzés?

Azt mondták, annyira azonosultam a szereppel, hogy úgy érezték, mintha közülük való lennék. Egyet kivéve, hogy túl egészségesek a fogaim.

Ad pénzt hajléktalannak?

Persze.

Gyakran? Mert én sokszor zavarba jövök, amikor már az aznapit elosztogattam. Kénytelen vagyok a többieknek azt mondani, hogy sorry, de nincs több.

Ezzel én is így vagyok. De azért igyekszem. Rettenetes hülyeség, amit általában gondolunk a hajléktalanokról, hogy persze, azért került ilyen helyzetbe, mert elitta, meg hasonlók. Pedig nagyon nem erről szól a legtöbbjük élete. Hajléktalanként az utcán egy év olyan, mint tíz év lakásban. Annyira gyorsan épül le az ember.

A Wikipédián találtam öntől egy idézetet: „Amennyire várom, annyira félek is a tragikaszerepektől, mert a gyakorlat azt mutatja, hogy azok a színésznők, akiknek ez a szerepkörük, nagy magánéleti tragédiák, hirtelen törések után jutnak el ide.” Most is így gondolja?

Valamikor főiskolás koromban adtam egy interjút, abban mondtam ezt, és valaki ezt rakta föl tőlem a Wikipédiára. Állandóan visszaköszön. 22 éves voltam akkor, és azt gondoltam, hogy aki nagy tragikákat játszik, annak a magánélete is tele lesz tragédiákkal. De ez marhaság. Már régen nem ezt gondolom.

Ma mi lenne az aktuális gondolat, amire ezt a régit lecserélné?

Közel 20 éve vagyok a pályán. Nem tragikának, színésznek tartom magam, mindenféle szerepekkel a hátam mögött. A színészetben a legfontosabb az önismeret. Aki nem ismeri magát, abból sosem lesz jó színész.

Ha egy színész hazudik magának, a szerepeiben is hazudni fog Fotó: Polyák Attila - Origo

Mikor tudja az ember, hogy ismeri önmagát?

Ez egy igény, hogy folyamatosan kíváncsi legyek arra, ki vagyok én. Hogy megértsem, bizonyos helyzetekben miért reagálok úgy, ahogy. Ha egy színész hazudik magának, a szerepeiben is hazudni fog.

Határhelyzetek kellenek ahhoz, hogy kiderüljön, kik vagyunk valójában?

A szerepek sem csak határhelyzetekből állnak, hanem kis sunyizásokból, középszerűségekből.

Ezt nem értem.

Vegyük a Két Koreá-t. Van benne egy bébiszitteres jelenet, amiben csak annyi az instrukció, hogy a nő végig tagad. Az a színész dolga, hogy ebből felépítsen egy embert, egy személyiséget. Ehhez elengedhetetlen, hogy az ember ismerje magát. Ha nem gyűjtöttem elég tapasztalatot magamról, nem tudok megteremteni egy hiteles karaktert. Az, hogy én alszom, amikor megjönnek a szülők, folyik a számból a nyál, és utána titokban megpróbálom letörölni, az én vagyok. Azt nem írta meg a szerző.

Igen, emlékszem arra a mozdulatra.

A színész életében minden felhasználandó anyag. A szüleink halála vagy a legintimebb pillanat a kedvesünkkel.

A színésznek kvázi pszichológusnak is kell lennie?

Egy kicsit igen.

Feldmár Andrást ismeri?

Imádom. Voltam egyszer egy előadásán meghívott vendég. Ültünk a színpadon, elkezdett beszélni, mondott két mondatot, aztán csönd volt. Aztán rám nézett, megint mondott egy mondatot, megint csönd. Majd megkaptam a szót, és csak beszéltem, beszéltem. Aztán visszavette a szót, és megint csönd.

A harmadik vagy negyedik ilyen alkalommal azt mondtam, nem értem magát, András, hogy mer ennyit csöndben maradni ennyi ember előtt.

Mire ő: „Maga miért érzi fontosnak, hogy folyamatosan beszéljen, amikor magánál van a szó?” Mondom, azért, mert a szünettel ésszel kell bánni a színpadon is, csak akkor tartok szünetet, ha nagyon fontos. Erre ő: „Nekem viszont nagyon fontos, hogy ennyi szünetet tartsak, mert azalatt jövök rá, mit is akarok tulajdonképpen mondani”. Nagyon tetszett az időkezelésnek ez a fajta szabadsága. És tényleg figyelt a közönség, nem feszengett, nem unatkozott. Ugyanennyi szünettől a színházban már lankad a figyelem.

Melyik volt élete legrettenetesebb időszaka?

Amikor a gyerekemet, Gergőt vártam. Ultrahangfelvételek meg vérképek alapján az orvosok azt mondták, hogy beteg. Már majdnem hét hónapos terhes voltam, és azt javasolták, vetessem el. Rettenetes volt, azt mondták, ha megszülöm, 5-6 évet adnak neki. Iszonyatos helyzet volt. Belül nagyon éreztem, hogy ennek a gyereknek nem lehet ekkora baja. Itt valami nem stimmel. Akkor találkoztam Czeizel Endrével. Azt mondta, nyugodjak meg, a gyerek egészséges. Az ő egy darab véleménye állt szemben az összes többi orvoséval, és én erre az egyre hallgattam. Ha ő nincs, nem tudom, mit csináltam volna. Gergő ma 11 éves és teljesen egészséges.

Akadt egy orvos, aki megmentette az életemet, aki nélkül legfeljebb még egy évig éltem volna Fotó: Polyák Attila - Origo

Nem ingott meg a hite ezek után az orvostudományban?

Kisgyerekként nagyon beteg voltam. Hároméves koromra lisztérzékeny lettem, de állandóan félrediagnosztizáltak, mert ezt a betegséget akkor még nem nagyon ismerték. Alig tudtam lábra állni, olyan vékony voltam. Egy éven keresztül voltam kórházban, mire talpra állítottak. De akadt egy orvos, aki megmentette az életemet, aki nélkül legfeljebb még egy évig éltem volna. Szóval ambivalens a viszonyom, mert tudom, hogy meg lehet találni a megfelelő orvost.

Egyszer egy műsorban felolvasott a nagymamája naplójából, aki megjárta Auschwitzot. A fejadagját ceruzacsonkokra és papírfecnikre cserélte, hogy mindent lejegyezhessen. Hogyan viszonyul a zsidóságához?

Úgy, hogy kiállok mindenfajta kirekesztés ellen. A nagymama kikeresztelkedett, amikor visszajött a táborból. Az ő családjában soha nem tartották a zsidó hagyományokat. Színtisztán a származása miatt került Auschwitzba, a családomnak az az ága nagyrészt ott maradt. Nagymama csodával határos módon tudott hazajönni.

Mi volt ez a csoda?

Az utolsó transzporttal vitték Auschwitzba, ami Magyarországról indult. Ez már az az időszak volt, amikor sorra szabadították föl a táborokat, a németek menekültek, vitték magukkal a foglyok egy részét. Nagymamám járt Breslauban, Dachauban, meneteltették őket. Tiszta fertőzés volt az egész teste, és az egyik helyen egyszerűen fekve maradt. Akik kidőltek, azokat ugye lelőtték. Azt gondolta, vagy őt is lelövik, vagy ott hagyják a többi hulla között. Ott hagyták. Beásta magát a földbe.

Elbujtatták a nagymamámat a szekrény mögött egy lyukban Fotó: Polyák Attila - Origo

Pár hét úgy telt el, hogy éjszakánként kimászott, elment vízért, meg gyökereket evett. Egyik ilyen alkalommal találkozott egy német családdal, akik Dachautól néhány kilométerre éltek egy szétbombázott házban. Elbujtatták a nagymamámat a szekrény mögött egy lyukban. Aztán amikor az oroszok fölszabadították a területet, nagymama hazajött. Megjelent a naplójából egy könyv 1978-ban, de cenzúrázták, ki kellett hagyni belőle minden jó fej németet és szar fej oroszt. Tíz hónap Babilon a címe.

Mikor halt meg?

Abban az évben, amikor Gergő született. De már nem láthatta az unokáját. Majdnem 90 éves volt.

Milyennek látja a magyar színházi életet, különösen a POSZT körül kialakult botrány fényében?

A POSZT élesen mutatta, hogy rettenetes állapotban van a magyar színházi élet. Máskor arról szólt, hogy este 11-kor az előadások után még zajlott az élet. Most meg csönd volt és a szakmai beszélgetésekből is az derült ki, hogy mindenkinek üldözési mániája van. Imádtam a POSZT-ot, annak a bizonyítéka volt, hogy létezik színház Magyarországon.

Néha azért jólesik, ha azt mondják, jó vagy Fotó: Polyák Attila - Origo

Jordán Tamás vetette fel, hogy egyáltalán ne legyen verseny. Ön mit gondol erről?

Szerintem kell a verseny. Miért ne lehetne kiosztani a legjobb színészi díjat? Mi színészek annyira ritkán kapunk elismerést. Ez egy kicsi ország, itt nincs vörös szőnyeg. Nincs olyan helyzet, amikor egy színész tényleg az alakításáért kap elismerést. Néha azért jólesik, ha azt mondják, jó vagy. Évekig élünk abból az élményből, hogy a POSZT-on kaptunk egy díjat. Azt persze nem tudom, hogy akik most díjat kaptak, hogy érzik magukat.

Nincs presztízse ma a színészetnek?

Nem nagyon van. Ez egy kiszámíthatatlan kor. A mi időnkben még volt egyfajta pályamodell. Most, ha az osztályomra nézek, akik az idén voltak másodévesek, fogalmam sincs, milyen pálya áll előttük. Nem tudom, mihez tudnak majd kezdeni a tehetségükkel.