Kováts Adél színházigazgató lehet

Kováts Adél
Budapest, 2014. április 2. Kováts Adél színész a Hogy volt!? című tv-műsor felvételén, az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisának 7-es stúdiójában. A műsorban Bálint András színész munkásságára emlékeznek vissza pályatársaival. MTVA Fotó: Zih Zsolt
Vágólapra másolva!
A színésznő megpályázza a Radnóti Színház igazgatói posztját.
Vágólapra másolva!

Jövő januárban jár le a megbízatása a Katona József, a Radnóti, a Centrál és a József Attila Színház ügyvezető igazgatójának. Máté Gábor, Puskás Tamás és Nemcsák Károly maradna igazgató, Bálint András azonban nem pályázik újra. A négy igazgatói posztra pályázatot ír ki a főváros.

Bálint a szinhaz.hu-nak korábban azt mondta, szeretné, ha folytatódna az a szellemiség, amit létrehozott az elmúlt három évtizedben.

– fogalmazott a színházigazgató.

Kováts Adél válthatja Bálint Andrást jövőre a Radnóti Színház élén Forrás: MTI/Zih Zsolt

A színház vezetésére szakmai körökben állítólag Rudolf Péter neve merült fel korábban, most azonban Kováts Adél nyilatkozta a 168 órának, hogy megpályázza az igazgatói posztot.

Kerestük Kováts Adélt telefonon, de a pályázatbeadás határidejéig nem akar nyilatkozni a témában.

A Jászai Mari- és Kossuth-díjas színésznő 1993 óta a Radnóti Színház tagja. 2012-ben a színikritikusoktól megkapta a legjobb színésznő díját a Vágyvillamos-ban nyújtott alakításáért.