A 2023-as év, avagy teher alatt a pálma

Budapest, 2022. augusztus 19. Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója a Szent István-napi gálaműsoron az Operaházban 2022. augusztus 19-én. MTI/Máthé Zoltán

ÓKOVÁCS SZERINT AZ OPERA – 280. LEVÉL Drága Néném, esküszöm, nincs semmi titok abban a levélben, amelyet 1.260 főállású operás címére írtam a minap. Tudja mit, most kicsit kifejtőbben leírom, de még ebben a hónapban azt is leközlöm, úgy, ahogy van!

Most viszont hadd idézzem fel más, művészi szempontból az elmúló 2023-as esztendőt, amely ugyan – önhibánkon kívül, bizonyos költségvetési „elvonási tünetek" miatt – rettenetesen rosszul indult. Ráadásul a tízszeresére felfutott rezsiárak, a vágtató infláció és a pályázat okozta vezetési bizonytalanság miatt tavasszal még rosszabbul nézett ki, azután viszont szembenéztünk a helyzettel, és nyártól már csak a kilábalással foglalkozhattunk. Így adódott, hogy az önmegtartóztató, lelkiismeretes és sikeres munka, valamint a közönség kitartása meghozta a pénzügyi fordulatot, amely képes volt kezelni a kétmilliárdos lyukat az OPERA költségvetésén – úgy, hogy saját erőből egy kis béremelést és év végén kvázi 13. havi fizetést is tudtunk újra nyújtani kollégáinknak. Viszont ez valóban bravúr: egy dolgos nyár, egy erős ősz és egy szenzációsan jövedelmező december eredménye.

60 féle kisebb-nagyobb produkciót játszottunk 346 előadásban, ami a forrásvesztés, a rezsirobbanás és az emiatti kényszerű előadástörlések mellett is újra a világ egyik – ha nem a – leggazdagabb intézményi kínálatát jelenti az operaházak között. Ugyanakkor nagyon be is osztottuk az infláció miatt ugyancsak egyre kevesebbet érő forrást: 12 hónap alatt mindösszesen 6 nagytermi egész estés premiert tartottunk és mellé három gyermek- ill. diákelőadásét (István, a király – junior, [szkikki] 2.0, A csengő), igyekeztünk kijátszani a repertoár gyöngyszemeit. Igen ritkán hívtunk külföldi énekest, karmestert, koreográfust, mondhatnám: csak végszükség esetén és csak nagy nevet – válság idején végképp a magyar művészek felemelése a célja egy nemzeti intézménynek.

Az OPERA 140 éves történetében először játszottuk végig a teljes nyarat, mert rengeteg látogató igényelte és komoly bevételt termeltünk vele az ínség idején: a nyári hét héten 50 előadásunkat, programunkat 50 ezer néző látta, 500 milliós pluszbevétel mellett. Június 27-től augusztus 19-ig 52 nyári napon át dolgoztunk három színházunkban (Operaház, Erkel Színház, Eiffel Műhelyház), a Margitszigeten, a veszprémi Gyárkertben és a História kertben, Balatonfüreden és a Művészetek Völgyében (Vigántpetend). Mert nyáron is szükség van a művészetre.

Az OPERA 140 éves történetében először tudtuk megvalósítani Richard Wagner eredeti szerzői elképzelése szerint A nibelung gyűrűje c. zenedráma-ciklus egymás utáni napokon történő színpadi előadását Budapesten – ráadásul két sorozatban is, csupa magyar és magyar származású művésszel. Ez hatalmas feladat volt a rá vállalkozó énekesek, összesen 30 szólista számára, de talán nem kell ecsetelni, hogy a 15 órányi grandiózus játszanivaló miféle terhet jelenthetett a zenekar számára is. Sosem állította egyikünk sem, hogy M. Tóth Géza 2015-ös, animáció-alapú kortárs olvasata könnyen adná magát, de most, így volt leginkább módja a nézőknek belefeledkezni a wagneri mítoszba – amely szintén nagy feladvány! – és ráérezni a produkció mai igazságaira.

Még sosem játszotta senki Magyarországon Prokofjev opusz magnumát, a Háború és békét. Callixto Bieito rendezősztár verzióját abban az évben vezettük elő – közösen a genfi Nagyoperával –, amelyikben már egy éve zajlott a háború és nyoma sincs békének. Premierre vittük BBB-programunk új verzióját: a Bartók-Balázs-Bánffy triász Fából faragott királyfiának új, Velekei László által alkotott verziója került a dán Kasper Holten Kékszakállúja mellé a néhai polihisztor intendáns, Bánffy Miklós születése 150. jubileumának évében.

Előadtuk Debussy egyetlen operáját, a Pelleas és Melisande-ot Bukarestben a holland Hotel Pro Forma rendezésében az Enescu Fesztiválon, Csajkovszkij Hattyúk tava balettjének van Dantzig-verzióját és Puccini Pillangókisasszonyát az Emirátusokban, az OPERA zenekara koncertezett portugál városokban, és részt vettünk egy kolumbiai Kékszakállú-produkció színpadra állításában is.

Boris Eifman Karamazovja után sok évvel a koreográfus másik arcát is megmutathattuk, saját sztoribalettjét, a vidám Pygmaliont, amelyben a Magyar Nemzeti Balett tagjairól kiderült, hogy versenytáncosként is csilloghatnának. Két magyar ősbemutatót is tartottunk az OPERA Eiffel Műhelyházában. Világpremiert ünnepelhettünk Eötvös Péter első magyar nyelvű operája, a Valuska esetében, 2018-as megrendelésünk nyomán, Pacsay Attila különös muzsikájával pedig bemutattuk Artaban c. adventi misztikus utazásunkat – és Petőfi-bicentenárium lévén a János vitézt is új produkcióban hoztuk ki, Szabó Máté rendezésében.

Merész magasművészeti kirándulás volt a tavasszal a görög mitológia által megtermékenyített operák közül a Gluck-féle Íphigeneia, illetve a straussi Ariadne és Elektra felújítása, valamint Mozart ritkán játszott darabjának, az Idomeneónak premierje (44 évvel az első operaházi színrevitel után, Almási-Tóth András rendezésében), de az Árnyék nélküli asszony felújítása is merész, de eredményes ötletnek bizonyult.

Nemcsak Anna Netrebko és Yusif Eyvazov veszprémi gálaestje marad emlékezetes, mert két további, mai toptenor és egy legenda is járt nálunk: Piotr Beczala és Ramon Vargas, valamint Placido Domingo, de hallhattuk szólóesten énekelni Julija Lezsnyevát, Baráth Emőkét, Kristine Opolaist, Nadine Sierrát, Komlósi Ildikót, Tokody Ilonát, Francesco Demurót ugyanúgy. Gálaesttel és életrajzi kötettel tisztelegtünk Marton Éva és Pongor Ildikó életműve, de Nagy Iván táncosi emléke előtt is.

Egy csomó nagy művet koncertszerűen is megszólaltattak a zenekari és énekkari művész kollégák együtt: Budavári Te Deum (Kodály), Ezrek szimfóniája (Mahler, Veszprémben is!), Máté-passió (Bach/Mendelssohn), Messiás (Händel/Mozart), Messa di gloria (Mascagni),

Kilencedik szimfónia (Beethoven/Mahler), de személyes kedvencem a zenekari koncertekről Csajkovszkij V. szimfóniája Pinchas Steinberggel, míg az énekkartól legjobban a Psalmus100 hangversenyt és Verdi Rekviemjét szerettem idén. Elképesztően sokat dolgoztak a gyerekek is, nem túlzás, hogy előadások százain működtek közre kis énekeseink és táncosaink, az Eiffelben tartott előadásaikra alig lehet beférni.

Muzsikusaink az ősszel magas pontszámokkal értékelték Rajna Martin, Hontvári Gábor, Kovács János és Nánási Henrik karmesterek előadásait. Fontos, hogy számos hazai karmesteri debütálást is lehetővé tettünk a fiatalítás, az ismerkedés jegyében, és az ifjú Varga Bence is rendezést kapott. Hozzánk költözött egyebek mellett az Év sportolója gála, Angelina Jolie színházainkban forgatta Callas-filmjét és még nagyon sok rendezvény, forgatás talált meg minket – szerencsére.

Nos, hát így valahogy lett súlyosan terheltnek induló évből a maga módján bravúros esztendő, rengeteg szép estével, élménnyel – és majdnem 300.000 fizető nézővel, 5.5 milliárd forintos rekordbevétellel. És olyan november vége-december-január eleje együttállással, amelyben az emelt árú jegyek 80%-a már októberre elkelt! (Csak azért nem tudunk abszolút nézőcsúcsot jelenteni e 8 hetes időszakról, mert az Operaház felújítása során a férőhelyek száma bő 200-zal csökkent, így akármennyit játszunk, a naptár és a munkajog korlátossága miatt gyakorlatilag nem lehetséges a 2017 előtti, ugyancsak nagyon magas saját csúcsainkat meghaladnunk...)

Soha rosszabbat: ezt is köszöntem meg az operásoknak, és Önnek is köszönöm, mert bizony, minden apróság, néha (ezt is idén tanultam meg) az akadály is jó valamire. Széchenyi még azt írja: a rengeteg utunkba görgetett kőből a legjobb lépcső építhető. Mit tehetnék ehhez? Néha a küllők közé dugott bot is segít: megtanít szárnyalni...

Zsdú átvétá, kák szálávej létá!

Szilveszter

2023. december 17.