Vágólapra másolva!
Összművészeti kavalkáddal fergeteges hangulatú sajtótájékoztatót tartottak a Budapesti Operettszínház Kálmán Imre Teátrumában november 6-án. A hétfő délutáni esemény apropója Az Orfeum mágusa című új nagyoperett bemutatója, valamint a premierhez kapcsolódó keretünnepség, az Orfeumi játékok voltak.
Vágólapra másolva!

A sajtótájékoztatót Kiss-B. Atilla Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekes, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a Budapesti Operettszínház főigazgatója; Orbán János Dénes Kossuth- és Magyarország Babérkoszorúja-díjas költő író, drámaíró, az MMA rendes tagja; Pejtsik Péter zeneszerző; Bozsik Yvette Kossuth-díjas balettművész, koreográfus, rendező, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja; Ferenczfy-Kovács Attila Kossuth- és Balázs Béla-díjas építész, díszlet- és látványtervező, az MMA levelező tagja; Berzsenyi Krisztina jelmeztervező; Homonnay Zsolt Jászai Mari- és Honthy-díjas színművész, rendező; Somfai Péter műszaki igazgató, valamint Boros Misi Junior Prima-díjas zongoraművész, az MMA ösztöndíjasa tartották.

Fotók: Janus Erika

A sajtó munkatársait és a meghívott vendégeket mások mellett cigányzenészek, artisták és zsonglőrök virtuóz produkciói várták. A készülő előadás alkotói többek között betekintést engedtek a várva várt premier próbafolyamatának állomásaiba, a színház sztárjai pedig az új nagyoperett részleteiből adtak elő.

November 17-én, 18-án és 19-én a már jól bevált hármas szereposztásban láthatják a nézők Orbán János Dénes és Pejtsik Péter Az Orfeum mágusa című új nagyoperettjének ősbemutatóját. A teátrum vezetőjének ötletéből származó egyedülálló vállalkozás nem csupán az Operettszínháztól már megszokott varázslatos premiert, hanem Orfeumi játékok címmel exkluzív összművészeti utazást is kínál az eseményre jegyet váltó nézőknek.

Mint ahogyan Nádasi Veronika Honthy-díjas színművész, az esemény háziasszonya elmondta: az Operettszínház idén ünnepli százéves jubileumát, hiszen 1923 óta ad neki otthont a Nagymező utca 17. szám alatti épület. A színház története szorosan összefonódott Somossy Károlynak, az Orfeum mágusának életével, aki 1894-ben épp ezen a helyen nyitotta meg Orfeumát. Ebben a miliőben gyökerezik Kálmán Imre operettforradalma, a 20. század első felének magyar előadó-művészete, irodalmunknak az a vonulata, melyet Krúdy Gyula és Heltai Jenő neve fémjelez, de Hollywood és a Broadway megálmodói közül is többen ebből a világból merítettek ihletet.

Kiss-B. Atilla köszöntőjében kiemelte: unikális mű született, amelynek minden dallama igaz, és minden szövegrészlete sokatmondó, többrétegű jelentéstartalommal. Aki csupán önfeledt szórakozásra vágyik, ugyanúgy élvezni fogja az előadást, mint az a néző, aki szellemi gyöngyszemek után kutatva felfejti a darab mélyebb szövetét. A főigazgató köszönetet mondott Magyarország Kormányának azért, hogy 2023-at a magyar operett évének nyilvánította, s a nehéz gazdasági helyzet ellenére a Budapesti Operettszínház mellé állt, jelentős forrást biztosítva, hogy Az Orfeum mágusának bemutatásával méltó módon ünnepeljék meg a teátrum centenáriumát. Kiemelte továbbá Dr. Nagy István agrárminiszter, egyben a Hungarikum Bizottság elnökének támogatását, és külön megemlítette Fekete Péterrel, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ főigazgatójával kialakult szakmai együttműködésüket, amelynek keretében nem csupán a sajtótájékoztatón, hanem az Orfeumi játékokon is számíthatnak a központ artistáira, zsonglőreire.

A sajtótájékoztatón Somfai Péter, a színház műszaki igazgatója, a Somossy, a mágus című kötet szerzője bemutatta az Orfeumi játékok vizuális terveit. Megidézik az egykor Budapesten működő, varázslatos Kis Konstantinápoly elnevezésű vigalmi negyedet is, melynek lélegzetelállító látványvilága minden bizonnyal magával ragadja majd a közönséget. Homonnay Zsolt nem csupán az új bemutató egyik főszereplője, hanem az Orfeumi játékok rendezője is, aki már korábban is elmondta: az „itt és most" színházi szellemiség jegyében újjáteremtik az századforduló pazar miliőjét. Orbán János Dénes, az operett librettójának írója beavatta a résztvevőket a darab megszületésének kulisszatitkaiba. Elmondta, bízik benne, hogy a darab közelebb hozza majd a fiatalokat a műfajhoz, hiszen Az Orfeum mágusa 21. századi operett, amely mentes az archaizáló, nosztalgikus fogalmazásmódtól, s épp ellenkezőleg: nagyon is mai nyelven szól a közönséghez. Ferenczfy-Kovács Attila díszlettervező elárulta, hogy a színpadi látványban az Orfeum szelleme is megelevenedik, hiszen a történet is elsősorban az impozáns épületben játszódik. A másik hangsúlyos helyszín a már említett Kis Konstantinápoly lesz: az ehhez készülő díszletek az Ezeregyéjszaka mesebeli, szürreális világát idézik a nézők elé. Berzsenyi Krisztina említést tett a sokszínű jelmezek kavalkádjáról, amelyek úgy idézik fel kor divatját, hogy a mai trendek vonalait is megjelenítik.

Az eseményen fontos bejelentést tettek: a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) és a Budapesti Operettszínház a 2023/24-es évadra vonatkozóan együttműködési megállapodást köt. A sportolóknak a színházi előadások megtekintése „lelki táplálékot nyújt", ami illeszkedik a MASZ idén meghirdetett programjába. Gyulai Miklós, a szövetség elnöke – Takács Boglárka U23-as EB ezüstérmes sprinter társaságában – kifejtette: „A sportolóknak nemcsak a pályán kell teljesíteniük, hanem számos más területen is helyt kell állniuk, hogy az interjúk, a nyilatkozatok és a közönségtalálkozók alkalmával fejlett szókinccsel és jó kommunikációs készséggel nyilvánulhassanak meg." Éppen ezért mérföldkő mindkét intézmény életében, hogy Az Orfeum mágusa című előadást a magyar atléták megtekinthetik a jövőben, szellemileg és lelkileg is gazdagodva ezáltal.

Az eseményen elhangzott a Szúnyogszimfónia, a Somossy-kánkán, Lazarovits Zdénkó belépője, A primadonna kesergője, a Barrison-lányok dala, a Szerelemkeringő, valamint a Szabadság, mámor, szerelem című részletek. Közreműködött Bordás Barbara, Kiss Diána, Lévai Enikő, Fischl Mónika, Széles Flóra, Fekete-Kovács Veronika, Kelemen Fanni, Drahos Evelin, Felkai Flóra, Szende-Laboda Zsanett, Dénes Viktor, Erdős Attila, Laki Péter, Dolhai Attila, Földes Tamás, Kiss Zoltán és Nagy Lóránt; Usakova Anna trike-biciklin, Wertheim Deniel zsonglőrszámmal, Kraj Tiffany rúdszámmal, valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves operett-musical szakos hallgatói. Zongorán kísért: Szekeres László.