Ingyenes szabadtéri fesztivált tartanak Martonvásáron a népdal jegyében

Vágólapra másolva!
Az ősz első hétvégéjén, szeptember 2–4. között jön a Trilla, Martonvásár kedvenc ingyenes szabadtéri fesztiválja, Budapesttől csupán fél órára. A népdal alternatív ünnepén összeér a kortárs és a hagyomány: olyan előadók lépnek fel, mint az Aurevoir, Lakatos Mónika és Szalóki Ági, valamint lesz táncház, folkkocsmakvíz, fotókiállítás és népi játszóház is.
Vágólapra másolva!

A Trillát tavaly ősszel a Magyar Népdal Napja szellemiségében rendezte meg először Martonvásár és a Hangvető. A szervezők közleménye szerint a népdal összeköt – mindannyiunkban mély emlékeket mozdít meg, és mindannyiunkat meg tud szólítani. A népdal többet jelent a hagyománynál: rigmusokat, amivel nagyszüleink altattak, dallamokat, amiket először tanultunk az iskolában. A Trillán, a népdal alternatív ünnepén a hagyományok ápolása a népzene titkos életét is megmutatják: etnojazzt, dark folk rockot, kísérleti zenét, és még több izgalmas műfajt.

A fellépők mind egyedi módon közelítenek a népdalokhoz: a Dalinda triója egyedülálló módon a cappella stílusban énekli a népdalokat, amik így friss, női és személyes tartalommal születnek újjá. A Babcsán Projekt verseket és jazzt csempész a dalokba, a világhírű oláh cigány énekesnő, Lakatos Mónika az saját kultúrájának ritkán hallott kincseit tolmácsolja, Borbély Mihály zenéje egyszerre építkezik a Balkán és a Kárpát-medence dallamvilágából, az Aurevoir pedig a népzenészek legfiatalabb generációjának népdalértelmezését hozza el.

A koncertek között lehet pihenni a Brunszvik-kert lombjai alatt a babzsákokon, és lesz kézműves piac is. A fesztiválon a Hagyományok Háza szervezésében folkkocsmakvíz is vár, ahová 4–7 fős baráti társaságok nevezhetnek. Emellett ingyenes családi programokon és workshopokon is részt vehetnek az érdeklődők: dobolhatnak és énekelhetnek, vagy megnézhetik Kása Béla fotókiállítását, akit az erdélyi és kárpát-medencei táncházmozgalom és népzenészek legfontosabb fotósaként tart számon a szakma. Napközben számtalan gyerekprogram, esténként táncház lesz.