400 millió forintos pályázatot hirdetett a Nemzeti Kulturális Alap

Vágólapra másolva!
Nyílt pályázatot hirdet a Kárpát-medencei Kultúrpajta- és Tündérkert-hálózat programjainak támogatására az NKA Magyar Géniusz Program Ideiglenes Kollégiuma - írja a kultura.hu oldal.
Vágólapra másolva!

A pályázat a Kárpát-medencei Kultúrpajta- és Tündérkert-hálózat magyarországi színhelyein megvalósuló tevékenységek támogatására nyílt meg.

A Kultúrpajta- és Tündérkert-hálózat programnak a Kárpát-medence sajátos tájképét meghatározó, jellegzetes épületei, a pajták, tárolók és kertek szolgáltatnak helyszínt.

Mi a program célja?

A program célja a portákhoz kapcsolódó törekvéseknek és eseményeknek egy közös kulturális hálózattá szervezése. Emellett a már meglévő és működő pajtákban zajló kulturális programok összehangolása is fontos cél.

A program abban nyújt támogatást, hogy ezek a helyek mind helyi, mind pedig regionális szinten közösségépítő és -formáló szerepet tölthessenek be.

A pajták így olyan kulturális élettérré válnak, ahol folyamatosan van rá lehetőség, hogy kiállítások, tematikus bemutatók, szakmai előadások és beszélgetések valósuljanak meg.

- írja az oldal.

A programsorozatok tematikáinak

  • a népművészet,
  • a zene,
  • az irodalom,
  • az iparművészet és
  • az építőművészet

területek közül legalább egyet érinteniük kell, de akár összművészeti jellegűek is lehetnek.

A szervezet logója Forrás: NKA

A program a népi építészeti örökségvédelem szerepét is betölti, hiszen hozzájárul a hagyományos faluképek megőrzéséhez és azok sajátos értékére hívja fel a figyelmet.

Kiemelt cél, hogy a kultúrpajtákat összekapcsolja a Tündérkert-mozgalommal.

A generációkon átívelő, hagyományokat mentő és gyűjtő Tündérkertek-program célja az őshonos gyümölcsfák visszaköltöztetése eredeti élőhelyükre, a kertekbe, mivel a fák ápolása és gondozása a továbbörökítés és visszatanulás szempontjából nélkülözhetetlen. Ily módon válnak a Tündérkertek közösségi terekké – akárcsak a pajták.

A rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 400 millió forint, az igényelhető támogatás összege pályázatonként maximum 10 millió forint.

Pályázatot benyújtani az NKA portálján keresztül 2022. június 29-én éjfélig lehet.

A felhívás, valamint a pályázattal kapcsolatos további információk elérhetők az NKA honlapján: itt: az NKA Magyar Géniusz Program Ideiglenes Kollégiuma nyílt pályázati felhívása és itt: NKA Magyar Géniusz Program Ideiglenes Kollégium.