Eltemették Markó Ivánt

Markó Iván
Debrecen, 2013. március 27. A Magyar Fesztivál Balett koreográfusa, művészeti vezetője, Markó Iván Az álmodó szerepében Mózes, avagy a tízparancsolat című balettelőadáson a debreceni Főnix Csarnokban 2013. március 27-én. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
Hétfőn délben a Kozma utcai zsidó temetőben eltemették Markó Iván Kossuth- és Prima Primissima-díjas táncművészt, koreográfust, balettigazgatót.
Vágólapra másolva!

A Blikk azt írja, hogy a szertartáson Schőner Alfréd főrabbi és Fekete László főkántor búcsúztatták a világhírű művészt.

Markó Iván április 21-én, csütörtökön, 75 éves korában halt meg. A magyar balett kiemelkedő alakja magányosan élt hatodik kerületi lakásában, és otthon lett rosszul. Többen is keresték, barátai próbálták elérni, mindhiába.

A Magyar Fesztivál Balett koreográfusa, művészeti vezetője, Markó Iván Az álmodó szerepében Mózes, avagy a tízparancsolat című balettelőadáson a debreceni Főnix Csarnokban, 2013. március 27-én Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Mentő szállította a János Kórházba, ahol három napon át küzdöttek az életéért, de csütörtök hajnalban meghalt.

Markó Iván zseni, egy varázsló volt, ő volt Prospero, a mester című cikkünket, amelyben Aleszja Popova nyilatkozott az Origónak, itt olvashatják.