Édesapám is az ÁVH áldozata lett

Gál Tamás, Magyar Passió
Gál Tamás Fjodorov őrnagyként a Magyar Passióban
Vágólapra másolva!
„Azokat a szerzeteseket üldözte a kommunizmus, akik semmi mást nem tettek, mint a szeretet erejét és a megbocsájtást hirdették. Szerintem a Magyar Passió arról szól, hogy szükségünk van a hitre"- mondta az Origónak Gál Tamás felvidéki színész, a Komáromi Jókai Színház igazgatója. 2015-ben első magyar színészként kapta meg a legjobb alakításért járó Dosky-díjat Szlovákiában, magyar nyelvű darabért. Eddig tucatnyi cseh és szlovák filmben játszott, Eperjes Károly filmje, a Magyar Passió az első magyar filmfőszerepe.
Vágólapra másolva!

- Eperjes Károllyal néhány éve dolgoztok együtt. Mikor kért fel téged a Magyar Passió egyik főszerepére?

- A Peer Gyntben a Soproni Petőfi Színházban ismerkedtünk meg és Mrożek Emigránsokban - amit egy belső kör láthatott járvány miatt- látott és akkor döntötte el, hogy velem szeretne dolgozni. Eddig több mint tíz filmben, szlovákul és csehül játszottam, húsz évet kellett várnom az első magyar nyelvű filmszerepemre.

- Mennyire ismerted a film alapját jelentő történelmi eseményeket, az ötvenes évek keresztényüldözésének sötét korszakát?

- Nagyon szeretem a történelmet, így nem volt új számomra, amiről a film szól. Édesapám is az AVH áldozata lett, ő a kommunizmus alatt rendőr volt, Békéscsabán teljesített szolgálatot. Szeszes italok bel- és külkereskedelmének egyik nyomozója, és az volt a feladata, hogy az országba bejövő csempészárut felszámolja. Végül olyan dolgokat kért tőle az AVH amelyeket nem akart teljesíteni, ennek pedig tragikus következménye lett. Fiatalon hitt a rendszerben, de végül nagyon meghurcolták. Szanatóriumba került, 42 évesen pedig véget ért a karrierje.

Gál Tamás Jászai Mari-díjas magyar színész, rendező, színigazgató. Fotó: Polyák Attila - Origo

- Fjodorov őrnagy részvéttelen, hideg alakja több kommunista vezető politikusra emlékeztet: kádári vonásokat is felfedeztem arcjátékodban. Hogy építetted fel az ő alakját?

- Jó észrevétel, mert

Nem tudhatjuk, hogy az utcán hány Sztálin és Hitler megy el mellettünk, hogy mi viszi rá az embert ekkora kegyetlenség elkövetésére.

Gál Tamás Fjodorov őrnagyként a Magyar Passióban Forrás:atempo.sk

- Eperjes Károly milyen instrukciókat adott neked, milyen volt vele a munka?

- Sokat jelent, hogy színészként komoly filmes múltja van. Ahogy ismerem, ő az a fajta színész, aki szeret a darab filozófiáján is tovább gondolkodni a rendezővel. Én más vagyok: szeretek az instrukciókkal haladni, megcsinálom amit kérnek tőlem és zártabb is vagyok egy forgatáson, miközben nagyon sokat gondolkodom. Eperjes Károly hithű, keresztény ember, akinek nagyon fontos volt a téma. Ki rendezhette volna, ha nem ő? Minden mondata, minden cselekedete a hitéről szól. A film idején igazán semmi más nem foglalkoztatta, mint hogy elkészüljön a Magyar Passió.

- A vallató tiszt Keller őrnagyról és Leopold atyáról is megtudunk dolgokat, Fjodorovról nagyon sok dolog nem derül ki a filmben. Ilyen értelemben ő a legtitokzatosabb figura. Hogy fejtetted meg magadban az ő indítékait?

- Háború viselt ember, aki hitt a kommunizmusban, a szovjet hadsereggel együtt harcolt. Ha keresnem kell az előéletét, ennek a szerepnek akkor annyi borzalmat látok, hogy minden emberi érzés kihalt belőle. Ha ő elhitte, hogy az egyház ellene van mindannak, amiben hisz, akkor bármire képes volt azért, hogy a marxizmus-leninizmus zászlaját győzelemre vigye. De az emberi gyarlóság elárulja őt. Arra teszi fel az életét, hogy ha már ezt a sok szörnyűséget átélte, és ennyi borzalmat kell tennie legalább meggazdagodhasson belőle. Nála első helyen nem a marxizmus áll, hanem a pénz.

Gál Tamás Jászai Mari-díjas magyar színész, rendező, színigazgató. Fotó: Polyák Attila - Origo

- Mi a fő üzenete számodra a Magyar Passiónak?

- Fontos tudni mindenkinek, hogy volt egy ilyen rendszer amikor az ember nem gyakorolhatta a hitét. Azoknak a szerzeteseknek tört az életére a diktatúra, akik semmi mást nem tettek, mint a szeretet erejét és a megbocsájtást hirdették. A legtöbb hit alapja a megbocsájtás. Olyan rendszert akartak megbontani, ami az embereknek egy fogódzót jelent a mindennapokban. Ha nem hinnék az emberek, hogy van egy felsőbb hatalom felettünk, az szerintem a világvégéhez vezetne.

-Szlovákiában fogják vetíteni a filmet?

-Dunaszerdahelyen és Komáromban szeretnénk ha a bemutatnák. Úgy tudom, hogy Szlovákiában is történt hasonló keresztényüldözés. Szlovákiában kétféle ember van: vagy keresztény vagy nem, tehát nincs más jelentősebb gyülekezet. A magyarság körében nagyon erős a református egyház, de főként a katolikus hit erős. A pápa sem véletlenül látogatott el idén oda

Gál Tamás Jászai Mari-díjas magyar színész, rendező, színigazgató. Fotó: Polyák Attila - Origo

- Lesz-e következő magyar film, amiben láthatunk?

-Egy történelmi filmsorozatot forgattam a Magyar Passió után, éppen annak köszönhetően hívtak, de erről egyelőre nem árulhatok el többet.