Azt hitték, egyszerű faszobor, de kiderült, hogy egymillió eurót ér

Vágólapra másolva!
Egymillió eurót érhet egy eddig 19. századinak hitt festett faszobor, amelyről nemrég derült ki, hogy a korai reneszánsz olasz képzőművész, Donatello munkája.
Vágólapra másolva!

19. századinak hitték azt a festett faszobrot, amelyről most kiderült, hogy igazából Donatello alkotása, aki a korai reneszánsz korban alkotott, főleg a 15. században. A Veronai Szent Péter (San Pietro Martire) 13. századi katolikus hitszónokot, Lombardia inkvizítorát, vértanút ábrázoló szobor

négy évig tartó restaurálás után kedden tért vissza

Firenzéből a közép-olaszországi Marche tartományban fekvő Fabrianóba. Ez az alkotó egyetlen műve ebben a tartományban.

Az évszázadok óta a fabrianói Szent Domonkos-templomban őrzött faszobornak a közelmúltig nem tulajdonítottak különösebb művészettörténeti jelentőséget: egy ismeretlen 19. századi mester munkájának vélték, csak mintegy másfél évtizede vetette fel a Perugiai Egyetem művészettörténésze, Fabio Marcelli, hogy a 15. század legjelentősebb szobrászának, Donatellónak a munkája lehet. Marcelli feltételezését azóta több más szakértő is megerősítette, köztük a téma első számú szaktekintélye, Giancarlo Gentilini, így

a művet immár véglegesen Donatellónak tulajdonítják.

Miután Firenzében Anna Fulimeni restaurátor eltávolította róla az évszázadok alatt rákerült festékrétegeket, a szobor a domonkos rendi templom helyett a Bruno Molajoli városi képtárba került, mivel időközben régi dokumentumokból az is kiderült, hogy az alkotás nem az egyház, hanem az állam tulajdonát képezi, és az állam nevében a belügyminisztérium a fabrianói önkormányzat gondjaira bízta. A restaurálás során a szobor visszakapta élénk színezetét és eredeti kinézetét, amely szinte nem is hasonlít arra, amihez a város lakói hozzászoktak.