Bárki ingyenesen megnézheti a fiatal zeneművészek díjátadóját és gálakoncertjét

Vágólapra másolva!
Tizenharmadik alkalommal adják át a Junior Prima Díj magyar zeneművészet kategóriájának elismeréseit. Az MVM Zrt. idén is tíz hazai tehetséget díjaz, és ez alkalommal bárki ingyenesen megnézheti az online módon megrendezett díjátadót, valamint a fiatal tehetségek gálakoncertjét 2020. november 26-án.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt több mint 10 évben 120 tehetséges fiatal művész vette át a Junior Prima Díjat a magyar zeneművészet kategóriájában. Idén is 10 zenei tehetségnek adják át, azonban a koronavírus-járvány miatt most először fordul elő, hogy a díjátadót és az azt követő gálakoncertet online módon közvetítik, ráadásul bárki ingyenesen, regisztráció nélkül megnézheti a teljes műsort. A közvetítés ezen a felületen megy majd. A díj társalapítója az MVM Zrt., amelynek elnök-vezérigazgatója, Kóbor György azt mondta, „az MVM Csoport számára évek óta kiemelkedően fontos társadalmi ügy a fiatal tehetségek, illetve a kulturális értékteremtés támogatása. A Junior Prima Díjak átadása

A pandémiás helyzetre való tekintettel a díjátadót most nem hagyományos módon bonyolítjuk le, hanem online közvetítés formájában valósítjuk meg. A közvetítéssel ugyanakkor bárki számára elérhetővé téve ezt a különleges élményt. Cégcsoportunk legfőbb mozgatórugója az innováció, és úgy gondolom, ebben a rendkívüli helyzetben is meg tudjuk mutatni, hogy mindig megtaláljuk a legjobb megoldásokat.”

A díj jelentős szakmai elismerést jelent, ami mellé két-két millió forintos pénzbeli juttatást is kapnak a tehetségek. A díjátadón minden évben tíz fiatal művész kapja meg a Junior Prima Díjat, ami az ifjú zeneművészek körében a legnagyobb presztízsű hazai elismerésnek számít. A zsűri tagjai minden évben a magyar zeneművészet szaktekintélyei közül kerülnek ki. A korábbi évekhez hasonlóan idén is dr. Vigh Andrea Liszt- és Prima-díjas hárfaművész, Érdemes Művész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora a grémium elnöke. A zsűri tagjai továbbá Marton Éva Prima Primissima-, Kossuth- és Szent István Rend-díjas operaénekes, a Nemzet Művésze, Dráfi Kálmán Liszt-díjas zongoraművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zongora tanszékének vezetője, Fekete Gyula Erkel-díjas zeneszerző, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerzés tanszékének vezetője, Fülei Balázs Liszt- és Junior Prima-díjas zongoraművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem kamarazene tanszékének vezetője, Binder Károly Erkel-díjas zongoraművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz tanszékének vezetője, Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész, Liszt-, Prima- és Junior Prima-díjas, Érdemes Művész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem adjunktusa, Boldoczki Gábor Liszt- és Junior Prima-díjas trombitaművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára, Fazekas Gergely zenetörténész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem docense, valamint Jakobi László gordonkaművész, Cziffra Életműdíjas hangversenyrendező.

A zsűri elnöke, dr. Vigh Andrea azt mondta, „korábbi díjazottjaink nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is jelentős sikereket érnek el, kiemelkedő művészeknek számítanak, a világ legnevesebb helyszíneit töltik meg zenével. Egyértelműen kijelenthetjük, hogy a magyar zeneművészet új generációi is a legmagasabb szakmai, művészeti színvonalat képviselik.” Az online díjátadó és gálakoncert november 26-án, 19 óra 30 perdkor kezdődik.