Betegség miatt lemondta európai turnéját Lana Del Rey

Lana Del Rey
LAS VEGAS, NV - FEBRUARY 16: Singer/songwriter Lana Del Rey performs during a stop of her LA to the Moon Tour in support of the album "Lust for Life" at the Mandalay Bay Events Center on February 16, 2018 in Las Vegas, Nevada. (Photo by Ethan Miller/Getty Images)
Vágólapra másolva!
Meglepte, ráadásul az énekhangját is elvitte Lana Del Reynek a hirtelen jött betegség. Az énekesnő lemondta futó turnéjának európai állomásait. 
Vágólapra másolva!

Betegségre hivatkozva az utolsó pillanatban mondta le turnéjának európai állomásait Lana Del Rey. „Sajnálom, hogy az utolsó pillanatban hagyok cserben mindenkit, de

ráadásul teljesen elvitte az énekhangomat is” – mondta a Billboardnak Del Rey. Azt is elárulta, hogy az orvosok négy hét pihenést írtak elő az állapota alapján. „Utálok cserben hagyni másokat, de szükségem van erre a szünetre, hogy jobban legyek – tette hozzá.

Pontosan azt kaptuk a királynőtől, amit vártunk tőle

Megkaptuk, amiért mentünk. A melankólia félszegen bájos királynője pont azt adta, amit vártunk tőle. Igaz, trón helyett hintából énekelt, és volt durva gitár is a nyakában, de közben végig ugyanaz maradt. Egy lány a bisztróból, aki saját királyságot épített magának. Lana Del Rey szigetes koncertjén jártunk.

Március elejéig nyolc koncertje lett volna többek között Londonban, Amszterdamban és Kölnben is. Úgy néz ki, a következő koncert március 27-én lesz, de az már Argentinában. Az énekesnő idén adja ki hetedik stúdióalbumát, amelynek címe White Hot Forever lesz.