Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Ha megnézzük, elég szellős lett a turné. Az előző hat hónapban két koncertet adtak. Az egyéb projektek nem engedik a sűrítést?
Egyrészt vannak az egyéb projektek, amik azért rendesen lekötnek minket. De tudni kell azt is, hogy minket nagyon boldoggá tesz még egy ilyen szellős turné is. Ugyanis ez egy teljesen új élmény nekünk, nem beszélve arról, hogy olyan sikere volt eddig, amire nem is mertünk gondolni. Az általános üzleti tervünkben az van, hogy a testvérem, Guido filmeket csinál, és ezek nagy részéhez aztán ketten megírjuk a zenéket is. Az, hogy van lehetőségünk élőben is megmutatni, hogy miket csináltunk az elmúlt jó néhány évtizedben,
egy óriási dolog nekünk.
Az pedig külön hatalmas élmény, hogy ez másoknak is ekkora örömöt jelent. És itt ugye igazán régi zenékről beszélünk, mert a leghíresebb filmzenéinket nem ma írtuk. Annyira jó élmény volt már ez a néhány koncert is, hogy szeretnénk továbbmenni ebben az irányban, és egyre többször fellépni.
A mostani turné alatt volt egy koncert Rómában, egy Berlinben, és a harmadik lesz Budapesten. Hogyan választották ki a helyszíneket, és vannak-e konkrét városok a jövőre nézve?
A mikor és a hol nem is igazán rajtunk múlik, mert van egy szervezet, amelyik ezeket intézi. A 2016-os, budapesti kezdés például egy magyar producer ötlete volt. Akkor ők vették fel velünk a kapcsolatot, mert abban az évben halt meg Bud Spencer, és arra gondoltak, hogy a mi zenéinkkel is emlékezzünk meg róla. Nagyon érdekes, hogy
elsőre nem is tűnt olyan jó ötletnek,
persze nem Bud Spencer miatt. Egyszerűen csak azért, mert mi akkor már vagy 30 éve nem játszottunk színpadon. Persze nagyon meglepődtünk, mikor láttuk, hogy ennyire jól tud ez elsülni.
30 év után mennyit kellett készülni arra a budapesti koncertre?
Volt még velünk egy szimfonikus zenekar is, ami nehezítette a dolgot, mert a filmekből ismert dalok hangzása egyszerűbb volt, a nagyzenekari megoldással pedig dolgozni kellett. A kombináció kidolgozása nagyjából 3 hónapig tartott.
Egy turné indítása már az első budapesti koncert után felmerült?
A 2016-os koncert után egyre több szervezet keresett meg minket, hogy folytassuk. Elsősorban Európában. Igazából bárhol, mert tényleg mindegy. Egyébként miután megkaptuk azt a hatalmas adrenalinfröccsöt a közönségtől,
mi is tudtuk, hogy ez egy jó irány lesz.
Filmzeneszerzőként az ember nem nagyon él át hasonlót, mert igazából semmilyen közönsége nincs, senkitől nem kap adrenalinfröccsöt, mert egy stúdióban veszi fel az egészet. Persze profi zenészekkel vagyunk olyankor körülvéve, de nem összehasonlítható a színpaddal. Szóval készen állunk arra, amit a producerek, szervezetek lekötnek.
És hogy látja, ugyanazok a dalok működnek a különböző országok különböző közönségénél?
Igen, nagyjából ugyanazok, és leginkább azért, mert olyan filmek zenéiről beszélünk, amik mindenhol sikeresek voltak Európában, és azért azon kívül is. De mi is tudjuk, hogy alapvetően ez egy európai siker. Van két-három olyan dalunk, amit leginkább Olaszországon kívül játszunk, vagy éppen csak ott. A repertoárunkban ott van például a Santa Maria, amit Olaszországban nem ismernek annyira, de például Németországban óriási sikere volt annak idején, és ezért nem is tehetjük meg, hogy nem játsszuk el egy németországi koncerten. De a koncertprogramunk 90 százaléka teljesen ugyanaz, bárhol játszunk is.
Azt már lehet tudni, hogy a Sandokan címszerepét játszó Kabir Bedi is csatlakozik önökhöz Budapesten. Ő ott volt például Berlinben is, vagy valamiért kifejezetten Budapestre hívták?
Berlinben nem volt, oda egy videóüzenetet küldött. De örömmel fogadta el a budapesti meghívást. Sajnos személyesen még nem ismerjük egymást, de már nagyon várom a budapesti találkozást, mert az eddigi, telefonos, videóhívásos beszélgetéseink alapján állíthatom, hogy
egy nagyon rendes fickó.
Egy igazán érzelmes valaki, akivel nagyon jó lesz együtt állni a színpadon.
Testvérével, Guidóval úttörők voltak Olaszországban, mivel elsőként használtak kompjútereket, szintetizátorokat a zenék elkészítéséhez. Manapság ez hogy megy, mivel dolgoznak?
Fú, hát ez jó pár évtizede volt, belegondolni is rossz. [nevet] De a viccet félretéve, mi folyamatosan használjuk a kompjútereket a komponáláshoz. A számítógép abban segít, hogy összerendezzük a dolgokat. Meg ugye az is óriási előnye, hogy nagyon könnyen lehet vele demókat előállítani, ami egy zeneszerzőnél nagyon fontos. Többek között azért, hogy meg tudja mutatni, hogy egy-egy téma milyen lenne valódi, zenekari hangzással. Mi egyébként
sokszor fúzióval érjük el a legjobb eredményt.
Ez azt jelentik, hogy a hangzás egy része teljesen elektromos, a másik pedig valós hangszerekkel játszott. A legjobb minőséget mi akkor érjük el, amikor ezt a két világot összehozzuk.
Nino Manfredi 1971-ben kérte fel önöket első rendezése, a Csoda olasz módra című film zenéjének elkészítésére. Mennyire volt egyértelmű, hogy az is fog menni önöknek?
Amikor Nino Manfredi ránk bízta a feladatot, még abban sem voltunk biztosak, hogy egyáltalán meg tudjuk csinálni. Én biztos, hogy nagyon kételkedtem az egészben, de Guido valamivel bátrabb volt, és igazából miatta mondtunk igent a feladatra. Annyit azért tudtunk, hogy képesek vagyunk jó zenéket írni, és az is erőt adott, hogy elég jó stúdiózenészeknek számítottunk akkor Olaszországban. Én például gitárosként a legtöbb olasz lemezen zenéltem. Sőt, játszottam filmhez készített zenéket is Nino Rotának, Morriconénak és Carlos Savinának is. Igaz, hogy csak egy voltam a sok zenész közül, de az biztos, hogy azokkal a munkákkal kaptam egy képet a filmzenékről.
Ragadt rám valami abból,
hogy mit lehet, érdemes, és mondjuk, mi az, amit nem szabad csinálni, ha az ember jó filmzenét akar. Guido bátorsága végül jól jött, és jól is sült el, mert megcsináltuk. Nino Manfredi minden kívánságát teljesíteni tudtuk: ahol kellett, ott romantikus zenét csináltunk, ahol meg drámait, ott meg azt.
És milyen volt ennek a filmnek a fogadtatása?
Szerencsére nagy siker lett, és azt kell mondjam, hogy a zene is. Ezzel mi egy csapásra lettünk híres filmzeneszerzők. A második munkánk pedig már Az ördög jobb és bal keze második része volt ugyanabban az évben. Annak a zenéjére már a producer, Italo Zingarelli kért fel minket.
Akkor már nem volt önben kétely?
Nem. Igent is mondtunk egyből a felkérésre. És egyébként az sem volt mellékes, hogy egy jó kis westernes téma volt, amit mi amúgy is nagyon szerettünk, ráadásul már a '60-as években sok countrys dolgot játszottunk. Olaszországban annak idején ez nem volt egy elterjedt dolog, talán mondhatom, hogy ebben is az elsők voltunk. így tehát
egy percig sem hezitáltunk,
amikor jött a második lehetőség. És érdekesség még, hogy a film zenéjéhez szimfonikus zenekart is használtunk. Számítógépünk akkor még nem volt, így minden, ami hallatszik a zenében, azt élő zenekarral, zenészekkel vettük fel. És mindent három-négyszer, hogy tökéletes legyen. Akkor ugye nem lehetett olyan könnyen javítgatni az anyagon. Sok munka volt vele, bár már valamivel nagyobb rutinnal álltunk neki. Szerencsére ez a film is óriási siker lett, és szerencsénkre a zene is.
Ezt már nevezhetjük áttörésnek? Itt már elhitték, hogy ez a jövőjüket is meghatározhatja?
Igen, egyértelműen. És ez után a film után már tudatosan koncentráltunk a jövőre, azaz arra, hogy ez lesz a munkánk. De azért kiegészítésnek ott volt a stúdiózenélés, egy jó ideig, aztán persze szép lassan teljesen elkopott.
Ki volt a legproblémásabb rendező, akivel valaha dolgoztak?
Nem igazán volt ilyen emlékünk. Rendezőkkel biztosan nem. Mi általában előre adagoltuk az ötleteinket, és így nagyon ritkán fordult elő komolyabb vita, vagy nehézkesebb munkakapcsolat. Mindig többféle témát is leadtunk, és amelyik a legjobban tetszett a rendezőnek, azon dolgoztunk tovább. Szerintem ebből a szempontból elég könnyű velünk dolgozni. Egyetlen eset azért beugrott, bár az nem rendezővel történt. Nem mondanám, hogy vita volt, de kétségtelen, hogy egy kellemetlenebb helyzet. A Rai csatorna készítette a Sandokan-t, aminek mi meg a zenéjét írtuk.
A nézeteltérés abból fakadt,
hogy a csatornánál sokkal tradicionálisabb hangzásra számítottak. A rendező, Sergio Sollima arra kért minket, hogy valami sokkolót csináljunk, amivel meg lehet ragadni a nézők figyelmét, miközben vacsoráznak. Ezt mi egy ütősebb refrénnel szerettük volna elérni, ami szerintem sikerült is, de a Rainál nem voltak erre felkészülve. Az elején nagyon kritikusak voltak, de mivel ennek ellenére a döntnökök elfogadták a zenénket, nem tudtak mit tenni. És mikor látták a sorozat és a zene óriási sikerét, külön fel is hívtak, hogy elmondják, igazunk volt. Szóval mondhatjuk, hogy az elején volt egy kis vita, de hála istennek, végül minden jól alakult.
Terence Hill is itt lesz Budapesten önökkel. Tudtak az ő budapesti jótékonysági akciójáról?
Igen, én tudtam róla, meg arról is, hogy Terence nagyon jóban van a magyarországi producerrel, de ugyanúgy jól ismeri az olasz szervezőket, és persze mi is jóban vagyunk vele. Így igazából nem is volt kérdés, hogy csináljunk valamit együtt is. Annyit elmondhatok hivatalosan, hogy nagyon örülök az egésznek.
És azt elmondhatja, hogy Terence Hill fog-e énekelni a koncerten?
Igen, de a legjobb, ha ezt tőle kérdezi meg. [nevet] A lényeg, hogy nem készülünk semmi ilyesmivel. Abban bízunk, hogy bármi lesz is, az spontán lesz, és ennek ellenére, vagy ezzel együtt nagyon jó.
