John Cage csendzenéje előtt pop- és rockegyüttesek tisztelegnek

Vágólapra másolva!
John Cage, a 20. századi kortárs zene kiemelkedő szerzője 4'33" című műve előtt tiszteleg a londoni Mute kiadó. A legendás csendzenét a Depeche Mode, a New Order, a Laibach, Moby és mások adják elő.
Vágólapra másolva!

Díszdobozos kiadással tisztelegnek a 20. századi kortárs zene kiemelkedő alkotója, John Cage egyik leghíresebb műve, a 4'33" előtt. A 40 éves londoni Mute kiadó gondozásában jelenik meg a híres csendzene, amit többek között a Depeche Mode, a New Order, a Laibach, Moby és mások adnak elő. A STUMM433 elnevezésű, májusban megjelenő doboz lemezein az 1978-tól működő kiadó több mint ötven pop-rock formációja előadásában, saját elgondolásukban látható (kevésbé hallható) Cage 1952-ben született műve. Cage nagy hatású művében

egyetlen hangot sem kell az előadónak megszólaltatnia,

elegendő a csendre figyelnie. A 4'33" előadásában a műre hangolódáson, a meditáción van a hangsúly. A mű alapjaiban változtatta meg a közgondolkodást a csendről, a hangról, a kompozícióról és annak hallgatásáról.

A kiadványban a Mute-hoz az elmúlt négy évtizedben tartozó művészek sora működött közre. A névsorban található a Normal, amely a kiadó első kislemezén zenélt, a világszerte ismert előadók közül többek között a Depeche Mode, a New Order, a Laibach, A Certain Ratio, Moby, az Afghan Whigs, Alexander Balanescu, Barry Adamson, a Cabaret Voltaire, Chris Carter, az Einstürzende Neubauten, az Erasure, a Goldfrapp, Lee Ranaldo, a Liars, Michael Gira, Mick Harvey, a Miranda Sex Garden, a Nitzer Ebb, a Wire és Yann Tiersen.

Julian Wasser | Duchamp Playing Chess with a Nude (Eve Babitz), Duchamp Retrospective, Pasadena Art Museum (1963) | Available for Sale | Artsy

Available for sale from Craig Krull Gallery, Julian Wasser, Duchamp Playing Chess with a Nude (Eve Babitz), Duchamp Retrospective, Pasadena Art Museum (1963), Archival pigment print, 40 × 60 in

A doboz beharangozó klipjét a szlovén Laibach készítette el, amely a videóban Julian Wasser, a Time magazin világhírű fotósa által 1963-ban készített, Duchamp egy meztelen nővel, Eve Babitz-cel sakkozik című képéből indult ki. Marcel Duchamp (1887-1968) francia-amerikai festő, kubista, szürrealista, dadaista képzőművész és sakkjátékos volt. A kiadvány

bevétele részben a fülzúgásban szenvedőket segítő

Brit Tinnitus Szövetséghez, részben a Music Minds Matter elnevezésű, zenészeket támogató alapítványhoz kerül. A kezdeményezés Craig Gill emlékének adózik: az Inspiral Carpets egykori dobosa húsz éven át szenvedett álmatlanságban és szorongásban rendszeres fülzúgása miatt.
Az 1992-ben elhunyt amerikai zeneszerző, John Cage 4'33" című művét Magyarországon az Amadinda Ütőegyüttes játszotta lemezre.