Vágólapra másolva!
A MÁV Szimfonikus Zenekart helyettesíti a miskolci színház együttese Dániában.
Vágólapra másolva!

A Miskolci Nemzeti Színház zenekara kíséri Placido Domingo dániai koncertjét Aarhusban, a Musikhusetben. A koncerten közreműködik Rost Andrea és Camila Titinger, a karmester pedig Eugene Kohn lesz.

a Miskolci Nemzeti Színház zenekara Forrás: Miskolci Nemzeti Színház

A zenekar a MÁV Szimfonikus Zenekar helyett ugrik be Placido Domingo január 14-ei koncertjére Dániában. Zeneigazgató, Cser Ádám azt mondta a felkérésről, hogy „ez egy igen ritka lehetőség, a zenekar

ami valóban életre szóló élmény lesz. Ez egy olyan zenei adalék és együtt zenélés lesz, amire sokáig fognak emlékezni. Büszkeséggel tölti el a zenészeket és biztos, hogy a későbbi években is szívesen mesélik majd másoknak.”