Vágólapra másolva!
A Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) a magyar színházi világ legkiemelkedőbb ünnepe - mondta Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár. 
Vágólapra másolva!

Csütörtökön tartották az idei POSZT, a Pécsi Országos Színházi Találkozó sajtótájékoztatóját Budapesten, ahol Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár többek között azt mondta, „a Pécsi Országos Színházi Találkozó a magyar színházi világ legkiemelkedőbb ünnepe”. A 2019-es, sorban a 19. POSZT-ot összesen 60 millió forinttal támogatja a magyar kormány. A csütörtöki sajtótájékoztatón Szűcs Gábor fesztiváligazgató elmondta, hogy a versenyprogramott

több mint 200 magyar nyelvű színházi produkció megtekintése után állította össze

Gulyás Gábor esztéta, a Ferenczy Múzeumi Centrum igazgatója és Zalán Tibor író, dramaturg. Munkájukat Mispál Attila rendező és Csikós Attila író segítették. A versenyelőadásokat a Pécsi Nemzeti Színházban láthatja a közönség. A fesztivál ideje alatt, június 6. és 15. között többek között további színházi produkciók, szakmai beszélgetések, közönségtalálkozók, virtuális plakátkiállítás, valamint színházmarketing konferencia is várja az érdeklődőket. A teljes programkínálat a fesztivál honlapján olvasható. Szűcs Gábor fesztiváligazgató elmondta, hogy az idei POSZT díszvendége Molnár Piroska Kossuth-díjas színésznő, a nemzet színésze. A színházi fesztivált

ünnepélyes díjátadó gála zárja június 15-én.

Gulyás Gábor és Zalán Tibor a sajtótájékoztatón elmondták, hogy sok kritikát kaptak a versenyprogramban szereplő vagy éppen nem szereplő előadások miatt, de igyekeztek olyan produkciókat beválogatni, amelyeket nézőként is szívesen megtekintenének. Rátóti Zoltán, az Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Színházi Tagozatának vezetője elmondta, hogy a köztestület 2019-ben

300-300 ezer forint pénzjutalmat biztosít a POSZT-on átadott 14 szakmai elismerés és a közönségdíj mellé.

A szakmai zsűri tagja 2019-ben Bodor Johanna koreográfus, D. Magyar Imre kritikus, Forgács Péter rendező, Horesnyi Balázs tervező, Lőkös Ildikó dramaturg, Németh Ákos író, Szorcsik Kriszta színésznő, Venczel Valentin színész, valamint Philippe Macasdar, a genfi Théatre Saint-Gervais igazgatója. A színészzsűrit Felföldi Anikó, Kiss József és Orth Péter alkotják. A Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. 2018 óta a POSZT többségi tulajdonosa. Vincze Balázs ügyvezető igazgató elmondta, hogy idén 30 millió forint támogatást biztosítottak a fesztivál számára, a következő, jubileumi POSZT-ot 40 millió forinttal fogják támogatni.