Fülöp Péter az Emmi művészeti ügyekért felelős új helyettes államtitkára

Fülöp Péter, a kaposvári Csiky Gergely Színház igazatója
Vágólapra másolva!
Fülöp Péter, a kaposvári Csiky Gergely Színház menedzserigazgatója lett hétfőtől az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) művészeti, közművelődési és közgyűjteményi ügyekért felelős helyettes államtitkára.
Vágólapra másolva!

Fülöp Péter 1986-ban született Pécsett. 2010-ben a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán jogász, majd 2014-ben a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán közgazdász diplomát szerzett. Jogi, közigazgatási jogi stúdiumokon oktatott a Pécsi Tudományegyetem több karán.

Fülöp Péter, a kaposvári Csiky Gergely Színház igazatója fotó: Talán Csaba

- áll a helyettes államtitkár Emmi által közölt életrajzában.

Fülöp Péter 2015-ben a Csiky Gergely Színház gazdasági és produkciós igazgatója lett, 2016 óta menedzserigazgatóként vezette a teátrumot.

Hétfőtől művészeti, közművelődési és közgyűjteményi ügyekért felelős helyettes államtitkárként az Emmi kultúráért felelős államtitkárságának munkáját segíti.