Kulka János újabb szerepet kapott

Kulka János visszatér a képernyőre a Bogaras szülőkben
Vágólapra másolva!
2016-ban volt agyvérzése, és idén márciusban lépett először színpadra. Két kisebb, néhány soros szövege volt, most viszont már többet kell beszélnie. 
Vágólapra másolva!

Év elején derült ki, hogy 2016-os agyvérzése után Kulka János újra színpadra lép. Tavaly már volt egy szöveg nélküli filmszerepe, az idei, színpadi szerepeiben már megszólalt, és most kiderült, hogy újra felkérte a Trojka Társulat. Sipos Vera Silence Book – fizikai színházi képek kezdőknek és haladóknak című darabjában játszik majd Kulka János, ráadásul

egyszerre két karaktert is megformál.

Kulka János visszatér a színpadra

2016-os agyvérzése óta idén márciusban elszőr lép színpadra teljes értékű színészként Kulka János. Tavaly ősszel jött ki a mozi, amiben néma karaktere volt, most viszont Gryllus Dorka oldalán szöveges szereppel tér vissza. Kulka János a 2016-os agyvérzése óta alig hallat magáról.

Soós Attila rendező a Blikknek elmondta, „nagyon izgalmas darabbal készülünk. A mozgás és beszéd érdekes egyvelege kerül majd a színpadra. Épp ezért mondtam Jánosnak, hogy

kíváncsiak vagyunk, hogyan tudna ebbe a helyzetbe beleilleszkedni, ő pedig boldogan mondott igent.” Kulka János idén két színdarabban is játszott már a társulattal, igaz, nem sok vagy szinte semennyi szöveggel, ugyanis az agyvérzés óta még mindig nem tökéletes a beszédképzése, amin folyamatosan dolgozik. Korábban, az előző előadásokkal kapcsolatban Kulka azt mondta a lapnak, „nagyon jól dolgozunk együtt, szeretek a kollégákkal lenni. Fárasztó, de jó élmény próbálni”.