Több mint 160 ezren vettek részt a Kultúrházak éjjel-nappal programsorozaton

Vágólapra másolva!
261 településen, 400 helyszínen mintegy 1100 programon több mint 160 ezer ember vett részt február 15. és 17. között a tizenharmadik Kultúrházak éjjel-nappal eseményen. 
Vágólapra másolva!

Február közepén lezajlott a sorban a tizenharmadik Kultúrházak éjjel-nappal programsorozat, amire idén több mint 160 ezren voltak kíváncsiak. Az idei sorozatot egy pénteki sajtótájékoztatóval zárták le a Kispesti Munkásotthon Művelődési Házban, ahol Lőrinczy György, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) alelnöke is ott vol. Ugyanis a Nemzeti Kulturális Alap számára fontos, hogy a reflektorfényben lévő nagyrendezvények mellett

a vidéki és a kisebb településeken zajló kulturális életet is támogassa.

Így az NKA Közművelődési Kollégiuma anyagilag is a Kultúrházak éjjel-nappal rendezvénye mellé állt. „Az ilyen rendezvényeknek köszönhetően rá tudjuk irányítani a figyelmet arra a kevésbé látványos, ámde kiemelten fontos munkára, amit a kistelepüléseken dolgozó szakemberek, köztük a művelődésszervezők végeznek nap mint nap” – mondta a sajtótájékoztatón Lőrinczy György. Bordás István, főszervező, a Magyar Népművelők Egyesületének elnöke pedig a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a háromnapos rendezvénysorozat programjai között a

legnagyobb számban táncházakat, farsangi hagyományhoz kötődő jeles napokat, kézműves programokat, táncos rendezvényeket

tartottak. Azt is elmondta hogy az intézményhálózat sokszínűségét tükrözi, hogy sport és rekreációs programok is helyet kaptak a hosszú hétvége rendezvényei között csakúgy, mint előadó művészeti csoportok nyitott próbái.

A legtöbb program Pest megyében volt, a második helyen pedig Bács-Kiskun megye végzett, a harmadik legtöbb programot pedig Jász-Nagykun Szolnok megyében rendezték. A teljes kínálatot tekintve

megyénként egy 50 programos átlag jön ki.

A Kultúrházak éjjel-nappal történetében először, a Csoóri Sándor Alap támogatásával idén hét határon túli településen is tartottak táncházat. Bécsben, Komáromban, Szabadkán, Lendván, Nagybányán, Kórógyon és Tiszapéterfalván a magyar népzene jeles képviselői léptek fel.

Novák Péter, aki a tavalyi évhez hasonlóan idén is a rendezvény védnöke volt, videóüzenetében elmondta, hogy „habár generációs és kulturális szakadékok mindig is lesznek, de sokkal több bennünk a közös, mint a különböző. Ha megéljük hagyományainkat és újakat is teremtünk, akkor lehetőségünk van továbbírni a történetünket.” A tizenharmadik alkalommal megrendezett Kultúrházak éjjel-nappal programsorozatnak

idén is három kiemelt helyszíne volt.

Ezek között egy Pest megyei intézmény, egy vidéki nagyváros és egy vidéki kistelepülés szerepelt. Az országos megnyitónak a gödöllői Művészetek Háza adott otthont, a rendezvény második napján a kecskeméti Hírös Agórára irányult nagyobb figyelem, míg a harmadik nap házigazdája az erdőkertesi Faluház és Könyvtár volt.

A Kultúrházak éjjel-nappal a Magyar Népművelők Egyesülete szervezésében, a Közösségfejlesztők Egyesülete, a Kulturális Központok Országos Szövetsége, a Nemzeti Művelődési Intézet, a Hagyományok Háza, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége, a PReport PR partnerségével, illetve az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Nemzeti Kulturális Alap, illetve a Csoóri Sándor Alap támogatásával jött létre. A pénteki sajtótájékoztató egyik fontos momentuma volt, hogy be is jelentették a jövő évi, tizennegyedik programsorozat időpontját: február 14-16. között tartják majd.