Továbbra is Vidnyánszky Attila vezeti a Magyar Teátrumi Társaságot

TARLÓS István; VIDNYÁNSZKY Attila; SZALAY-BOBROVNICZKY Alexandra
Budapest, 2018. november 17. Vidnyánszky Attila Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, a Nemzeti Színház vezérigazgatója, miután átvette a Pro Urbe Budapest díjat Tarlós István főpolgármestertől és Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettestől a főváros napján, Budapest egyesítésének 145. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen az Újvárosháza dísztermében 2018. november 17-én. MTI/Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója vezeti továbbra is a Magyar Teátrumi Társaságot. Az MTT tagsága erről a hétfői budapesti tisztújító közgyűlésén döntött.
Vágólapra másolva!

Négy alelnököt is választottak. A következő öt évben Szabó Ágnes, a Gózon Gyula Kamaraszínház; Cseke Péter, a kecskeméti Katona József Színház; Pataki András, a Soproni Petőfi Színház és Oberfrank Pál, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója az MTT új elnökségének tagja.

Vidnyánszky Attila Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, a Nemzeti Színház vezérigazgatója Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Vidnyánszky Attila, az MTT elnöke azt mondta, büszkék lehetnek az elmúlt tíz év munkájára.

Szerinte az elmúlt 8-9 évben az általuk kitalált, felépített rendszer szerint működik az egész színházi szakma egyre több nézőt befogadva, egyre több színházi hellyel gazdagodva.

A közgyűlésen három új tag - a Fórum Színház, a Magyarországi Német Színház és a Budapest Táncszínház - nyert felvételt, így 68-ra bővült az MTT tagsága.