Az első középdöntővel folytatódik a Fölszállott a páva

Vágólapra másolva!
Az első középdöntővel folytatódik pénteken a Fölszállott a páva különleges évada, A Döntők Döntője a Duna Televízióban.
Vágólapra másolva!

Pénteken rendezik a Fölszállott a páva legújabb évadának első középdöntőjét. Szóló és páros tánc kategóriában a gyenesdiási Fodor Mátyás, Bulyáki Anett és Oszlánszki Patrik Nagyecsed és Dombrád képviseletében, a felvidéki Juhász Bence Zsombor és a békési Okányi Mihály áll színpadra. A táncegyüttesek között a Székesfehérvárt képviselő Alba Regia Táncegyüttes, a miskolci Szinvavögyi Néptáncműhely és a Debreceni Hajdú Táncegyüttes, a zenekarok és hangszeres szólisták kategóriájában a budapesti Ürmös Sándor, a kolozsvári Tokos Zenekar és a felvidéki Pósfa zenekar, az énekes szólisták kategóriájában az egri Fekete Borbála és a zentai Sőregi Anna méri össze a tudását a pénteki műsorban. A vendégprodukcióban Bastyúr István, ismertebb nevén Káposzta Pista és a második gyermekpáva győztes táncegyüttese, a Csali lép színpadra

a Felvidék meghatározó táncos egyéniségeivel közösen.

A negyedik elődöntőből az énekes szólisták és énekegyüttesek közül a Pendely Énekegyüttes, a táncos szólisták és táncospárok kategóriájából Hajdara Tamás és Hajdara-Herczeg Hajnalka, a hangszeres szólisták és zenekarok kategóriájából a Fokos Zenekar, a néptáncegyüttes közül az Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes jutott tovább a nézők szavazatai alapján. Szabadkártyával Juhász Bence Zsombor a táncos szólisták és táncospárok kategóriájában, Ürmös Sándor a hangszeres szólisták és zenekarok kategóriájában folytathatja a versenyzést a középdöntőben.

Az idei évad újdonsága, hogy a közönség szavazatain múlott, mely produkciók jutottak a középdöntőkbe és kik kerülnek onnan tovább a december 21-i döntőbe. A nézők az eddig megszokott módon, alapdíjas SMS-ben küldhetik el szavazataikat a 06-20 vagy 30, vagy 70 44-22-999-es telefonszámra. A szavazást a műsorvezetők indítják el az adásban és ők is zárják le. Emellett az ingyenesen letölthető MediaKlikkPlusz applikáción keresztül is lehet szavazni.
A szavazással kapcsolatos részletes információk és a versenyzők kódjai itt megtalálhatók. A 2018-as évad több mint tehetségkutató - a versenyzők közös döntéseként, A Döntők Döntőjének győztesei nyereményüket

jótékony célra ajánlják fel.

Az élő adásokban a 48 kiválasztott versenyző előadását idén a Fölszállott a páva korábbi évadában feltűnt gyermekszereplők vendégprodukciói színesítik, de a zsűri tagjait is láthatja táncolni, énekelni és zenélni a közönség. A zsűri elnöke Sebő Ferenc Kossuth-díjas zenész, a nemzet művésze, mellette idén is Sebestyén Márta Kossuth-díjas énekes, Agócs Gergely néprajzkutató, népzenész, a Hagyományok Háza tudományos munkatársa, Diószegi László történész, koreográfus, a Martin György Néptáncszövetség elnöke, valamint Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas táncművész, koreográfus, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetője értékeli a produkciókat.