Rengeteg programmal búcsúzik 2018-tól Siófok

Vágólapra másolva!
A várossá avatásának 50. évfordulóját ünneplő Siófokon az év utolsó hónapjára is rengeteg program jutott.
Vágólapra másolva!

November utolsó napján nyílt meg, és egészen december 23-áig minden nap várja a látogatókat az Aranycsengő Adventi Vásár a Fő téren.

Az adventi készülődés mellett december első hete természetesen a Mikulás-napról szól.

  • December 5-én délután, a Fő téren tartják meg a IV. Belvárosi Mikulásnapot, ahol a meghívott fellépők mellett a Mikulás és krampuszai várják a színpadon a gyerekeket.
  • December 6-án a Kálmán Imre Kulturális Központban is tartanak Télapó-ünnepséget,
  • december 8-án pedig a Balatuning Egyesület rendezi meg hagyományos családi eseményét, a Mikulás-futást, ahol a kicsik és a nagyok is közös mozgással ünnepelhetnek.

    Idén először pedig jótékonysági Motors Mikulást is rendeznek Siófokon.

    Ide az érdeklődők mellett elsősorban a környékbeli motorosokat várják, mikulásruhába öltözve. A motorosok igazi Mikulásként ajándékokat is hoznak, ezeket a siófoki kórház kis betegeinek ajánlják fel.

Kulturális programokból sem lesz hiány a hónapban:

  • december 7-én a Kálmán Imre Kulturális Központban lép fel Csányi Sándor Hogyan értsük félre a nőket? című önálló estjével,
  • december 16-án Legyen mindenkinek karácsony! címmel jótékonysági gálaestet tartanak,
  • december 21-én pedig a Balaton Táncegyüttes 55 éves jubileumi karácsonyi műsorának is otthont ad az intézmény.

A téli szünet kezdetére időzítve,

december 21-én nyílik meg a Siófoki Jégkikötő.

A több mint 250 négyzetméteres, valódi jéggel borított pályán egészen február 17-ig lehet majd korcsolyázni. A pálya mellett egy különleges, 50 méteres jégfolyosó is készül, így a kikötő fái közötti erdei úton is lehet majd csúszkálni. Emellett hétvégente számos program lesz a korcsolyapályán, többek között jéghoki bemutató, jégdiszkó és jégkarnevál.

A két ünnep között, már a szilveszterre hangolódva rendezik meg december 27-30. között az Évzáró Puncs Partyt. Az ingyenes fesztiválon a családi- és zenei programok mellett forralt bor, puncs, illetve sok más finomság várja a látogatókat a Fő téren. Az évet idén is hatalmas buli zárja majd

a belvárosban december 31-én, fellép többek között Weisz Viktor és az R-GO is.