Megtalálták Honthy Hanna elveszett felvételét

Vágólapra másolva!
Előkerült a rég elveszettnek hitt 1941-es A víg özvegy című operettről készült felvétel Honthy Hannával – adta hírül a Blikk.hu.
Vágólapra másolva!

Kurutz Márton, a Magyar Nemzeti Filmalap - Filmarchívum gyűjteményi és kutatási vezetője személyesen ment a diósdi víkendházhoz, hogy a telefonon bejelentett „régi lemezeket” megvizsgálja.

– mondta el a szakember a Bikknek arra utalva, hogy az 1945-ös ostrom idején szinte minden lemezen archivált rádiós anyag megsemmisült.

Kurutz Márton A víg özvegy most megtalált lemeze kapcsán azt is megemlítette:

A kutató arról is beszámolt, hogy a hajdani A víg özvegy férfi főszerepét játszó Laurisin Lajos jobboldali volt, és a háború után Amerikába emigrált, amiért a pártállami évtizedekben tiltólistán volt, akárcsak a felvétel. A darab primadonnájáról szólva a kutató arról beszélt

Honthy Hanna otthonában Ráday Imre színművésszel Forrás: Fortepan

Kurutz Márton azóta hozzáférhetővé tette a kincset a Filmarchívum YouTube-csatornáján.