Nem tudott beilleszkedni a Berlini Filharmonikusoknál, ezért hazaköltözött

2018.12.04. 14:20

Ok nélkül tartják sokan lesajnált hangszernek a brácsát Szűcs Máté a genfi Zeneakadémián brácsaprofesszora szerint. A legnagyobb művészekkel, többek között Várjon Dénessel, Baráti Kristóffal, Várdai Istvánnal vagy Maxim Vengerovval koncertező zenész szerint pont a brácsa az a hangszer, amelyen olyan hangok jelennek meg, amely más hangszeren nem. Csak ahogy fogalmaz, ezt sokan nem aknázzák ki. Szűcs Máté nemrég költözött haza Magyarországra, csak Genfben tartott meg egy fél professzori állást. Azt mondja, 22 év után sem tudott külföldön beilleszkedni, noha a zene nyelve mindenhol ugyanaz, azt pedig jól ismeri.

Nemrég hazaköltött Magyarországra, pedig nem akárhol, és nem akármilyen pozíciója volt a Berlini Filharmonikusok brácsás szólistájaként. Mennyire volt nehéz meghozni a döntést?

Három évbe telt, mire elszántam magam. Nem sikerült beilleszkednünk a feleségemmel, noha a kisfiúnk Berlinben született.

Szűcs MátéForrás: Koncz Márton

Korábban azt a kifejezést használta, hogy „nem sikerült integrálódnunk." Ez azért is furcsa, mert ön 17 évesen költözött el Magyarországról, miután felvették a brüsszeli konzervatóriumba.

22 évet éltem külföldön, gyakorlatilag ennyi idő alatt nem sikerült integrálódnom. Az, hogy az ember beszél nyelveket, megérti a mentalitást, nem azt jelenti, hogy otthon is érzi magát.

Mi jelentette a legnagyobb problémát? Felteszem, nem a zene, hiszen a zene nyelve mindenhol ugyanaz.

Nem, a zenével nem volt gond, hanem azzal, hogy mit jelent a barátság, a nemzet és az otthon fogalma.

És ezek önnek mit jelentenek?

Nekem azt, amit legtöbbször Magyarországon: hogy elmegyünk egymáshoz, felhívjuk a másikat, törődünk egymással. Ezt külföldön nem tapasztaltam, pedig próbálkoztam. Egy felszínes pontig jut csak el az ember. Nekem az a fajta mélység, amelyet itthon tapasztaltam, például a barátsággal kapcsolatban, nem volt jelen. Ez nem azt jelenti, hogy nincs is jelen, csak lehet, hogy nekem pechem volt.

Most is nagyon sok időt tölt külföldön. Hogy éli meg ezt?

Nagyon szerencsés vagyok, mert szeptember óta félállásban a genfi Zeneakadémián taníthatok brácsaprofesszorként. Ez a gyakorlatban az jelenti, hogy havonta 5-6 hosszú napot töltök ott el 9-10 órás tanítással. Emellett azonban ráérek végre a családommal is együtt lenni, vállalhatok szólókoncerteket, kamarazenét, vagy akár mesterkurzust itt-ott.

FOTO

Szereti a csodagyerek fogalmat?

A csodagyerek fogalmat egyensúlyvesztésnek tartom, amelynek bár nagyon sok előnye van, de sok hátránya is. A legtöbb csodagyerekből szerintem nem lesz csodafelnőtt. Például Sir Yehudi Menuhin csodagyerekként indult, majd felnőtt korában ráébredt, hogy nem tudja, hogyan is tud ilyen gyönyörűen hegedülni. 

Azt hiszem, hogy sokan szeretnénk olyan karriert befutni, mint ő...

Ez igaz, sokan szeretnénk, de mindennek ára van, mint tudjuk. Sokan félnek a középszerűségtől, de szerintem ez valójában élhetőbb, mint mikor valaki híres: ha az embernek van egy becsületes munkája normális időbeosztással, lehet ideje családra és igaz barátokra, vagyis ez lehetőség egy normális életre és mivel nincs reflektorfényben, nem támasztanak vele szemben irreális elvárásokat.

Forrás: Koncz Márton

 

Azért ön elég fiatal korában került reflektorfénybe. 11 éves volt, amikor az első hegedűversenyét megnyerte.

Én soha nem tartottam magam csodagyereknek, de mások sem. Nekem inkább felnőtt koromban kezdett a karrierem komolyabb irányba fordulni.

Jó rendben, de 15 évesen is nyert egy hegedűversenyt.

Igen, de csak egy versenyt nyertem meg, máshol csak különdíjas voltam.

Aztán 17 évesen felvették a brüsszeli királyi Zeneakadémiára Belgiumban.

Felvettek, mert volt egy magyar tanár, aki meglátta bennem a tehetséget. De ez csak egy jó kezdés volt. 

Schiffer Ervinről beszélünk. Mi volt, amit tőle kapott?

Megmondta, hogy ha nála tanulok, akkor embert farag belőlem, és ez így is lett.

Tehát nem csak zeneileg kapott tőle, hanem emberileg is?

Apám helyett apám volt.

Édesapja a Csokonai Színház karmestere és a Kodály kórus karnagya is volt. Ez is elég fontos lehetett az ön zenei indíttatásában.

Ez igaz, de a szüleim sajnos hat éves koromban elváltak. Ezután apukámat túl ritkán láttam ahhoz, hogy a szó szoros értelmében az apám lehessen. Mivel mindig is nagyon hiányzott, tanáraim pótapaként is funkcionáltak, középiskolai tanulmányaim során Szecsődi Ferenc, vagy később belgiumi éveim alatt Schiffer Ervin. A zenetanulás mellett emberileg is támogattak, segítettek a felnőtté válás útján.

Édesapja mellett édesanyja is a Csokonai Színház tagja volt, ahol énekesnőként szerepelt, jelenleg pedig a Debreceni Egyetem magánének-tanszékének professzor emeritusa. Ez a terelgetéshez volt inkább elég, vagy meghatározta az életét?

Abszolút meghatározó volt. Számomra teljesen természetesen volt, hogy zenész leszek. Édesanyám terhesen is énekelt. Mikor pedig kisfiú voltam, sokszor bent ültem az előadásokon, ahol apukámat mint karmestert, anyukámat pedig mint főszereplőt láttam, hallottam. Így az opera szerves része lett az életemnek.

Azt mondják, ha egy gyerek folyamatosan jót hall otthon, akkor sokkal könnyebb irányba állni, és a tiszta hangokat elcsípni. Ön mit gondol erről?

Hogy abszolút így van és az én ízlésemet is nagyban befolyásolta az a zenei világ, melyet szüleim révén már egészen kiskoromban megismerhettem. Talán emiatt

a mai napig a drámai előadóművészet híve vagyok, aki nem csak brácsajátékkal, hanem az arckifejezéssel és testbeszéddel is támogatja a zenét.  Mintha egy operában lennék. Nagyon fontos, hogy a közönség azt lássa rajtunk, amit hall.

Az így létrejövő teljesebb művészi élmény közelebb hozza a hallgatóságot a zenéhez, mélyebb élményt nyújthat.

Ön szerint milyen a helyes testbeszéd?

Úgy látom, hogy nagyon sok zenész elveszíti annak a fontosságát, hogy mikor vesz
levegőt. Szerintem viszont minden a légzésből indul ki.

Ön mikor vesz levegőt?

Én attól függően veszek levegőt, ahogy mozgok. Például amikor lehajolunk, kifújjuk a levegőt, és nem beszívjuk. Ezek a zsigeri cselekvések sokszor nem működnek a vonósoknál. Ez pedig gátolja a szabad mozgást, ami azon felül, hogy a teljesítmény rovására megy, még fájdalmat, fizikális problémákat is okozhat.

Mit gondol a párnáról?

Akinek hosszú a nyaka és szikár testalkatú, szüksége lehet rá.

Forrás: Koncz Márton

Bizonyos korszakokban, bizonyos emberek azt mondták, hogy nem szabad párnát használni, mert az gátló dolog.

De ezeknek az embereknek általában tömzsi testalkatuk volt. Hogy Isaac Stern vagy David Ojsztrah nem használt párnát, nagyon is érthető.

Na, például ők ketten úttörőjük voltak ennek a vonalnak, és nagyon ellenezték a párnát.

Ez az ő szemszögükből teljesen érthető, de manapság egyre több a hosszú nyakú, nyakigláb ember. Szerintem tehát univerzális recept nincs, mindenkinek magának kell éreznie, hogy neki mi a kényelmes.

Visszatérve a metakommunikációra: ott is mindenkinek magának kell kitalálnia, hogy mit tegyen a színpadon?

Sok út van, de szerintem fontos, hogy a hangszeren keresztül a zene iránti érzéseinket is kifejezzük a közönség számára. 

Önnek ezeket a dolgokat elmondták, vagy magától jött rá?

Ha zenélés közben fizikálisan nem éreztem magamat jól, esetleg fájdalmaim voltak, akkor ezen változtatni szerettem volna. Ezért 20 évesen elkezdtem keresni a megoldást, és találtam egy működő rendszert, mely a légzésen alapul. Szerintem sokan ösztönösen zenélnek, kevésbbé tudatosan. Én sokkal jobban hiszek a tudományos megközelítésben.

És mit mond a tudományos megközelítés?

Hogy a zenélés komplex folyamatának nem csak érzelmi, de fizikális alapja is van. Például a lámpalázat testi tudatossággal nagyon jól lehet kezelni. A zenészek sokszor nem figyelnek arra, hogy fizikálisan előkészüljenek, mert azt mondják, „az elveszi az ihletet”. Szerintem ellenkezőleg, nekem  biztonságalapot ad. Olyan ez, mint a szabadság kérdése. Számomra a boldogság azt jelenti, hogy ismerem és betartom a törvényeket, melyeken belül szabad tudok lenni. Ahol nincs törvény, ott nincs mihez viszonyítanom, mihez képest élhetem meg a szabadságomat.

Észreveszi, hogy a hegedülés kifejezést legalább annyiszor használja, mint a brácsázást?

Igen, mert nem szeretnék különbséget tenni hangszer és hangszer között. Viszont ha brácsásként nem használjuk ki maximálisan azokat a dolgokat, melyek adottak, azzal szerintem a brácsa szólóhangszer mivoltát korlátozzuk.

Azt érzi, hogy a brácsa sokszor lesajnált hangszer?

Érzem és úgy gondolom, hogy ennek ellensúlyozására a brácsás társadalomnak sok a teendője.

Sokan mondják, hogy „a kevésbé tehetséges hegedűsökből lesz brácsás...”

Szerintem a brácsás viccek jelentős százaléka a valóságon alapszik.

Sokan úgy gondolják, hogy egy brácsadarab nem olyan nehéz, mint egy hegedűdarab, és a brácsában kevésbé fontos, hogy igazán precízen játsszon az ember. Sajnos még mindig sokan gondolkodnak így. Amíg az emberek nem tartják a brácsát kiváló hangszernek, a zenei kifejezés egyik kiváló lehetőségének, addig ez így is marad.

Úgy gondolom, még mindig nagyon sok kiaknázatlan lehetőség rejtőzik ebben a csodálatos hangszerben.

Hogy gondol a tempóra?

Tempó kérdésben jó példák azok a Paganini caprice-szok, amelyeket felvettem. Bár az előkészület tíz évig tartott, ami nyilván sokak számára irreálisan sok idő egy CD felvételhez. Ha az ember szereti és tiszteli a hangszerét, ha hisz a képességeiben, akkor nem azt nézi, hogy mennyi időt szán rá, hanem azt, hogy a hangszer képes rá, és csak nekem kell alkalmassá válni a feladathoz.

Forrás: Koncz Márton

Ön mit tud tenni azon kívül, hogy felvesz egy Paganini caprice-t, hogy ez ne így legyen?

Folyamatosan bizonyítom, hogy a brácsa is teljes értékű hangszer, ezáltal az emberekben a brácsáról kialakult képet szeretném megváltoztatni.

Ön egyébként miért váltott?

Számomra a hegedű nem volt tökéletesen kielégítő hangszer.

A mérete miatt?

Nem, a hangszíne miatt. A szegedi konzervatóriumban zongora helyett a brácsát választottam kötelező hangszernek. Egyből úgy éreztem, hogy végre olyan hangszíneket találtam, amelyeket a hegedűn mindig is kerestem.

Az a kvintnyi távolság ennyi pluszt adott?

Nemcsak a brácsa mély tónusa volt az, ami magával ragadott, hanem a hangszínvilága is. Arra is rájöttem, hogy az, hogy az emberek nem tudnak ugyanolyan virtuóz módon, vagy tisztán játszani, mint a hegedűn, annak vajmi kevés köze van ahhoz, hogy a két hangszer között valójában csak öt-tíz centi különbség van. Körülbelül ennyivel nagyobb ugyanis egy brácsa a hegedűnél.

A kezet viszont jobban megterheli a brácsázás, pont a nagyobb távolságok miatt?

Jobban. Amikor napi hat órát tudtam gyakorolni hegedűn, akkor ugyanazzal a fizikális kondíciómmal mindössze két órát tudtam brácsázni. Ennyivel volt nehezebb.

Akkor ennyivel kevesebbet is gyakorol?

Nem, a két órát feltornáztam hatra. Még manapság is nagyon sokat van a kezemben a hangszer, tanítás közben is sokat játszom.

Egy tanár attól is lesz hiteles, hogy felveszi az órán a hangszert?

Láttam már ellenpéldát. Van olyan, aki mindent el tud magyarázni hangszer nélkül is, mégis zseniális tanár.

De soha nem kérdőjelezte meg az ilyen tanárok tudását?

Nem, mert ők valamikor régebben nagyon jól tudtak játszani, csak már nem praktizálnak. Azt viszont nehéz elhinnem, hogy akinek soha nem ment igazán jól a hangszeres játék, tud olyan praktikákról beszélni, amelyeket csak akkor ismer mélységeiben az ember, ha átéli, ha csinálja.

Szólózenészként, kamarazenészként is rendszeresen fellép, ahogy nagy zenekarokban is szokott játszani. Tesz különbséget?

Soha nem teszek különbséget sem emberek, sem helyzetek között. Mindig hálaérzéssel és tisztelettel igyekszem hozzáállni mindenhez. Ez hosszú távon meghálálja magát. Szerintem minden mindennel összefügg ezen a Földön. Ha valaki lehetőleg mindig jót tesz, a jóra törekszik, annak is elmegy a híre ugyanúgy, mintha nem ezt tenné.

Tehát ön szerint ugyanolyan szerepe van a személyiségének, a hozzáállásának, mint a zenei tudásának?

Igen.

Forrás: Koncz Márton

Mi az, amire most nagyon készül?

A MÜPÁ-ban januárban kétszer is fellépek, többek között Várjon Dénessel, Baráti Kristóffal, és Várdai Istvánnal játszom Brahms zongoranégyeseket. Amit még nagyon várok, hogy február 7-én Maxim Vengerovval és a MÁV szimfonikusokkal eljátszhatom Mozart hegedű-brácsa kettősversenyét, a Sinfonia Concertantét.