A Foo Fighters is jön a Szigetre

Foo Fighters Budapest 2017
Vágólapra másolva!
Új nevekkel jelentkezett a Sziget, köztük a Foo Fighters, a Florence + The Machine, a Twenty One Pilots, a The 1975, Martin Garrix és további 19 előadó.
Vágólapra másolva!

Ed Sheeran után újabb neveket jelentettek be a Sziget szervezői kedden. Összesen 24 új zenekart és előadót hoztak nyilvánosságra, köztük több világsztárral és „izgalmas, friss feltörekvő nevekkel” – ahogy ezt korábban Kádár Tamás főszervező már előrevetítette. „Ebben a korai bejelentésben már sikerült csokorba szedni a 2019-es Sziget headlinereinek nagy részét, ami már a tavaly indult új időszámítás eredménye” – mondta a főszervező. „2018-ban egy olyan középtávú stratégiát dolgoztunk ki, ami lehetőséget ad arra, hogy

és teljesíteni tudjuk a látogatóink elvárásait. Nevezetesen egy olyan fesztiválcsomagot kínáljunk, amely egyesíti az egyedi, hiteles és szerethető Sziget-élményt egy, a legnagyobb nemzetközi neveket is soroló line uppal” – mondta még Kádár Tamás. A mai naptól ráadásul

minden elérhető jegytípus kapható egyelőre a legkedvezőbb, early bird áron.

A Foo Fighters 2017-ben járt Budapesten, akkor az Arénában léptek fel Fotó: Szabó Gábor - Origo

llyen még nem nagyon volt a Sziget történetében:

a világ egyik legnépszerűbb rockbandája,

az arénákat rendre megtöltő Foo Fighters biztos, hogy minden idők egyik legnagyobb szigetes koncertjét ígéri augusztus 13-án, egy két és fél órás bulival. Előttük pedig egy szintén, önmagában is headlinernek számító produkció érkezik, a „2018 Legjobb pop duó előadó”-nak járó Grammy győztes Twenty One Pilots személyében.

Rendkívül erős az idei mezőny: Ed Sheerannel indít a Nagyszínpad és a Twenty One Pilots-Foo Fighters csomaggal zár. Közöttük pedig a headliner sorban már biztos fellépő augusztus 8-án a kívánságlisták élmezőnyének állandó tagja, az Egyesült Királyság egyik legnépszerűbb indie-pop zenekara, a The 1975. Augusztus 9-én - a Nagyszínpad főműsoridejében - a világ legjobb DJ-it soroló lista No1 pozíciójából immár harmadik éve kimozdíthatatlan Martin Garrix zenél. Megvan már az augusztus 12-i Sziget nap headlinere is, amiről 2015-ben azt írta a kritika, hogy a Nagyszínpad történetének legtökéletesebb koncertjét adta. Ez a Florence + The Machine.

A most nyilvánosságra került Sziget-fellépők hosszú listáján ott van továbbá az angol énekes-zeneszerző Richard Ashcroft, a walesi indierock-posztpunk Catfish and The Bottlemen, a brit elektronikus-indie trio, a Chvrches vagy a londoni illetőségű, modern soulban utazó kollektíva, a Jungle. Pár éve a Sziget egyik legnépszerűbb koncertjét adta a Kodaline.

Akiket eddig bejelentettek a 2019-es fesztiválra:

  • Foo Fighters
  • Ed Sheeran
  • Florence + The Machine
  • Twenty One Pilots
  • The 1975
  • Martin Garrix
  • Richard Ashcroft
  • Catfish & The Bottlemen
  • Chvrches
  • Jungle
  • Kodaline
  • The Blaze
  • Maribou State
  • IDLES
  • Frank Turner & The Sleeping Souls
  • Pale Waves
  • Parcels
  • Of Mice & Men
  • Superorganism
  • Boy Pablo
  • Frank Carter & The Rattlesnakes
  • Gang Of Youths
  • Alma
  • Yungblud
  • Tamino

Ed Sheeran Magyarországra jön

Megvan a 2019-es fesztivál első napjának headlinere. Ed Sheeran elfogadta a Sziget meghívását. Ed Sheeran lesz a 2019-es Sziget Fesztivál első napjának headlinere. Kádár Tamás, a Sziget főszervezője elmondta, hogy „több mint egy éve tárgyalunk Sheeran ügynökségével, és nagy öröm, hogy ilyen hamar bejelenthetjük őt.