Pénteken folytatódik A Döntők Döntője a Fölszállott a páva című műsorban

Fölszállott a páva
Vágólapra másolva!
Az első elődöntővel folytatódik pénteken a Fölszállott a páva különleges évada, A Döntők Döntője a Duna Televízióban.
Vágólapra másolva!

Az MTVA (Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap) és a Hagyományok Háza népzenei és néptáncos tehetségkutatójában, a Fölszállott a pává-ban az előző évadok legjobbjai mérik össze tudásukat. Ebben az évben újdonság, hogy most a közönség szavazatain múlik, mely produkciók jutnak a december 21-ei döntőbe. A nézők az eddig megszokott módon, alapdíjas SMS-ben küldhetik el szavazataikat a 06-20/30/70-44-22-999-es telefonszámra. A szavazást a műsorvezetők indítják el az adásban és ők is zárják le. Emellett a MediaKlikkPlusz applikáción keresztül is lehet szavazni. A szavazással kapcsolatos részletes információk és a versenyzők kódjai itt is megtalálhatók. A

nézők szavazataival négy produkció jut tovább, a zsűri pedig további két fellépőnek adhat szabadkártyát,

így a tizenkét induló közül hat folytathatja a versenyzést a középdöntőben. Újítás az is, hogy az idei Fölszállott a páva együttesei és szólistái felajánlhatják nyereményüket a saját régiójukban fontos szerepet betöltő civil szervezetnek. Az élő adásokban a 48 kiválasztott versenyző előadását idén a Fölszállott a páva korábbi évadában feltűnt gyermekszereplők vendégprodukciói színesítik, de a zsűri tagjait is láthatja táncolni, énekelni és zenélni a közönség.

Az első elődöntő résztvevői

Táncegyüttes kategória

  • Corvinus Közgáz Néptáncegyüttesm (Budapest)
  • Bekecs Néptáncegyüttes (Marosvásárhely)
  • Debreceni Hajdú Táncegyüttes

Énekes szólisták kategóriája

  • Bodó Tímea Emese (Budapest)
  • Fekete Borbála (Eger)
  • Sőregi Anna (Zenta)
  • Komáromi Kristóf (Zenta)

Szóló és párostánc kategória

  • Bulyáki Anett és Oszlánszki Patrik (Nagyecsed és Doombrád)
  • Balogh Károly (Jászberény)
  • Okányi Mihály (Békés)

Hangszeres szólisták és zenekarok kategóriája

  • Pósfa Zenekar (Gelle, Szlovákia)
  • Danubia Tamburazenekar (Baja)
  • Kovács Dániel (Mezővár)

A zsűri elnöke Sebő Ferenc Kossuth-díjas zenész, a nemzet művésze lesz, mellette idén is Sebestyén Márta Kossuth-díjas énekes, Agócs Gergely néprajzkutató, népzenész, a Hagyományok Háza tudományos munkatársa, Diószegi László történész, koreográfus, a Martin György Néptáncszövetség elnöke, valamint Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas táncművész, koreográfus, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetője értékeli a produkciókat. A műsort ebben az évadban is Morvai Noémi és Novák Péter vezeti.