Meghalt Magyarország legidősebb színésznője, Gyulányi Eugénia

Gyulányi Eugénia Éva
Budapest, 2016. január 27. A 101 éves Vereczkey Zoltánné Gyulányi Eugénia színésznő a Hogy volt!? című tv-műsor felvételén, az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisának stúdiójában. A műsorban a Szolnoki Szigligeti Színház előadásait, művészeit idézték meg. MTVA Fotó: Zih Zsolt
Vágólapra másolva!
Rövid betegség után, szerdán meghalt az ország legidősebb színésznője. Gyulányi Eugénia 103 és fél éves volt.
Vágólapra másolva!

103 és fél évesen meghalt az ország legidősebb színésznője, Gyulányi Eugénia, akit sokan csak Jenci néniként ismertek - írta a Femina.hu. Vereczkey Zoltánné Gyulányi Eugénia Éva 1915. március 15-én született Kolozsváron. Apja Csapó Jenő ezredes volt, anyja pedig Bátori Elza, a Kolozsvári Nemzeti Színház primadonnája. Apja az első világháborúban meghalt, anyja második férje, Gyulányi István katonatiszt később a nevére vette Eugéniát és nővérét is.

Vereczkey Zoltánné Gyulányi Eugénia 2016-ban Forrás: MTI/Zih Zsolt

Eugénia már négyéves korában elhatározta, hogy színésznő lesz, érettségi után jelentkezett a Színművészeti Akadémiára, és egyből fel is vették. 1937-ben végzett, majd egy évig a Nemzeti Színház ösztöndíjasa volt. Később Szolnokon és Miskolcon is játszott. Férje a szintén színész Vereczkey Zoltán volt. Gyulányi Eugénia a leghosszabb ideig, 1958-tól 1972-ig az Állami Déryné Színház társulatának volt tagja, majd nyugdíjba ment, de még vállalt kisebb fellépéseket.

97 éves korában még meghívták

egy szerepre a Ruttkai Éva Színházba, 100 évesen a budai Várban, a Dísz téren elszavalta Ábrányi Emil Él a magyar! című versét, 2016-ban pedig a Versünnep Fesztiválon vendégként lépett fel Wass Albert Floridában történt című novellájának egy részletével.

2017.szeptember 3-án részt vett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen hagyományosan az évnyitóval egybekötött díszdiploma-átadó ünnepségén is.