Magyar Nemzeti Filmalap: Szeptemberig 3,4 milliárd forint filmgyártásra

Vágólapra másolva!
Szeptemberig mintegy 3,4 milliárd forintot ítélt meg filmgyártásra a Magyar Nemzeti Filmalap (MNF), ezt a pénzt összesen tizenhárom produkció között osztották el, amelyek többsége jövőre készül el - közölte a Filmalap a Világgazdaság érdeklődésére.
Vágólapra másolva!

A filmgyártás közvetlen dotálása mellett számos filmszakmai tevékenységre is befogadnak pályázatokat, egyebek mellett finanszíroznak forgatókönyv- és filmtervfejlesztéseket, filmes rendezvényeket, kész filmalkotások forgalmazását. A lap cikke kitér arra, hogy az MNF éves filmszakmai támogatási kerete 2016 óta megduplázódott. Akkor 3,9 milliárdot osztottak szét a pályázók között, ez idén már 8,45 milliárd forint. Tavaly valamivel ennél is magasabb összegből, 8,55 milliárd forintból finanszíroztak hazai filmeket.

A pénzt van kik között felosztani: idén októberig mintegy 200 pályázat érkezett, tavaly egész évben csaknem 300, és 2016-ban is bőven 200 feletti jelentkezőt regisztráltak; a pályázatok zömükben forgatókönyv-fejlesztésre vonatkoznak - írta a Világgazdaság.