Benkő László még mindig retteg a betegségtől

Benkő László Omega
Benkő László
Vágólapra másolva!
Noha január óta tünetmentes, és folyamatosan jár is kontrollvizsgálatokra, Benkő László, az Omega billentyűse továbbra is retteg a betegségtől. 
Vágólapra másolva!

Az Omega billentyűse, Benkő László január óta gyógyultnak tekinthető, ugyanis teljesen tünetmentes a kezeléseknek és műtéteknek köszönhetően. A zenésznél tavaly májusban diagnosztizáltak áttétes májrákot, amit úgy néz ki, sikerült is kezelni, de a zenész továbbra is aggódik. Benkő még mindig pszichológushoz jár, hogy fel tudja dolgozni az elmúlt egy évet – írja a Ripost.

Benkő László Fotó: Bielik István - Origo

A lapnak Benkő azt mondta, úgy érzi, két énje alakult ki a betegség miatt. Az egyik

élvezi az életet, és pozitívan látja a világot, a másik pedig retteg a betegségektől.

De ő ezzel a másodikkal nincs túl jóban, úgyhogy szeretné, ha el is tűnne mindörökre. „Folyamatosan járok kontrollra, és jók a leleteim, de

amíg nem mondják ki, hogy minden rendben. Már elkezdjük az immunrendszerem erősítését, hiszen az utóbbi időben az is legyengült. [...] Nem kifejezetten a haláltól félek, inkább az odavezető úttól, hogy ne legyen hosszú időn át tartó szenvedés” – mondta. Benkő László, aki egyébként folyamatos edzéssel tartja karban magát, célja pedig egyértelműen az, hogy az egészségességét tudatosítsa magában. Azt is mondta, „az ember gondolatának teremtő ereje van, így tudatosan kell irányítani, és én most ezt tanulom”.