Pataky Attila: Már a feleségem is hisz az ufókban

Pataky Attila énekes edda koncert ének énekes
Budapest, 2012. december 28. Pataky Attila énekes az Edda Művek koncertjén a Papp László Budapest Sportarénában 2012. december 28-án. MTI Fotó: Mohai Balázs
Vágólapra másolva!
Pataky Attila már jó ideje hangoztatja, hogy hisz a földönkívüliek létezésében, sőt, azt mondja, jó párszor látott már néhányat, valamint meg is érzi a jelenlétüket. Feleségének eddig csak mesélni tudott ezekről, egy ideje azonban együtt érzik a jelenlétüket. 
Vágólapra másolva!

Egy ideje már ismerni Pataky Attila történeteit az ufókról, földönkívüliekről. Az énekes úgy hiszi, hogy a Hold túloldalán sárkánylények élnek, léteznek örök életű fénylények, és szerinte a nagyhatalmak rengeteget tudnak mindezekről, csak éppen titkolják. Pataky eddig csak mesélni tudott ezekről otthon, és noha felesége, Orsolya hitt neki, 2018 nyaráig maga nem tapasztalt ilyesmit.

Pataky Attila azt mondja, megérzi, ha a közelébe kerülnek az idegenek Forrás: MTI/Mohai Balázs

„A Balatonnál voltunk pár hete, egyszer csak felnéztem az égre, és tudtam, hogy ott vannak. Éreztem, hogy közel vannak, azonnal szóltam Orsinak, és egy izzó fényes pont felé mutattam az égen. »Látod, Csillagom, ez egy idegen objektum«. Tudom, hogy földönkívüliek voltak,

Számtalan esetben hasonló repülő eszközökkel kísérleteznek a nagyhatalmak is, amit a földön kívüli fajoktól kapnak cserébe a szolgálataikért.” Felesége állítólag megérzett akkor valamit. Pataky Attila úgy fogalmazott: „Orsit teljesen hatalmába kerítette a pillanat. Ő eddig is hitt nekem, de most szinte kézzelfogható volt a bizonyíték.”

A nagyhatalmak és a földönkívüliek kapcsolatáról azt mondta, „leplezik, elrejtik az igazságot, pedig sokan tudjuk, hogy mi a valóság. Szeretném, hogy végre beismerjék, hogy köztünk élnek a földön kívüli lények, hiszen ezt ők tényleg tudják. Sokan nehezen dolgozzák fel, ha hasonló furcsaságokat látnak vagy élnek át, pedig

a Men in Black című film csupán a jéghegy csúcsát mutatja be, a valóság sokkal több és keményebb annál.

Több fajjal is lepaktáltak a nagyhatalmak a technológiáért cserébe. A Hold túloldalán élő sárkánylények, a drachonok is ilyenek, ezért nem lehet évtizedek óta hallani a Hold sötét oldaláról, mert tényleg a sötétség uralja.” Az énekes szerint a léteznek örök életű fénylények, akiknek a haláltól sem kell tartaniuk. „Életkapu, halálkapu, jövünk-megyünk a reinkarnáció óceánjában. A testünket el lehet pusztítani, de a lelkünk halhatatlan. Mivel jelenleg is a most pillanatában élünk a szerelmemmel, Orsikával, ezért megpróbálunk minden pillanatot örökkévalóvá varázsolni” – zárta gondolatait a Lokálnak Pataky Attila.