Debreceni volt a legjobb előadás a Vidéki Színházak Fesztiválján

2018.09.11. 14:48

A debreceni Csokonai Színház Három nővér című produkciója nyerte el a legjobb előadás díját a Thália Színház Vidéki Színházak Fesztiválján, amelyen Szina Kinga, Balogh Tamás, Mézes Violetta és Szemenyei János színművész játékát és A név: Carmen című előadást is elismeréssel jutalmazta a zsűri.

A debreceni Csokonai Színházé volt a legjobb előadás a Thália Színház idei Vidéki Színházak Fesztiválján, amit hetedik alkalommal szervezett meg a Thália Színház az évad nyitányaként. Idén egyébként a színház felújításai miatt a Pesti Magyar Színház adott otthont a fesztiválnak, amelyen szeptember 3. és 9. között nyolc előadás volt látható. Lantos Anikó, a Thália Színház fesztiváligazgatója a keddi díjkiosztón tartott beszámolójából az is kiderült, hogy a produkciók közül hármat, a debreceni Három nővér, a zalaegerszegi Caligula helytartója és a miskolci Ahogytetszik című előadást a közmédia rögzítette. Zalán János, a fesztiválnak otthont adó Pesti Magyar Színház igazgatója azt mondta, a rendezvény

kivételes találkozásra adott lehetőséget az alkotókkal és a közönséggel,

sokszínű, vibráló, újítani vágyó előadásokat láttak. A produkciókat amúgy ismét öttagú zsűri értékelte, amelynek tagja volt Dobák Lívia dramaturg, Lackfi János író, költő, Tóth Auguszta színművész, Hábermann Jenő producer és a közönséget képviselő Makk Zsuzsa. A díjakat az idén is Szilágyi Imre debreceni grafikusművész készítette.

A legjobb előadás díját a Debreceni Csokonai Színház Három nővér-e kapta. A díjat átadó Dobák Lívia a produkciót méltatva gratulált a debreceni színház vezetőségének, amiért célja progresszív előadások létrehozása és a jövő színházba járó generációjának színházba vonzása, fiatal színházi alkotók foglalkoztatásával. Ilja Bocsarnikovsz Három nővér-rendezéséről elmondta: nem radikálisan megtagadva hozta létre a színházi szöveget, hanem szelíden ráépítkezett Csehov drámájára, szétszedte és újra összerakta. A dramaturg méltatta a produkció látványvilágát, a zenét, a mozgást. Az idén a kiváló színházi műhelymunkáért is odaítéltek egy díjat, amelyet a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház A név: Carmen című előadásával nyert el. Schell Judit, a Thália Színház művészeti vezetője a nyíregyházi produkciót író és rendező Sediánszky Nórának átadva az elismerést elmondta, hogy

fantasztikus előadásról van szó, különleges formanyelvvel és csodálatos színészekkel.

A díjátadón Szina Kinga a legjobb női alakítás díját vehette át a Győri Nemzeti Színház A vád tanúja című előadásában való játékáért. Balogh Tamásnak a legjobb férfi alakítás díját ítélték oda a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház Caligula helytartója című produkciójában megformált szerepéért.
Mézes Violetta a legjobb női karakteralakítás díját kapta szintén A vád tanújá-ban játszott szerepéért. A legjobb férfi karakteralakítás díját pedig Szemenyei János érdemelte ki a Csárdáskirálynő című operettben, a kecskeméti Katona József Színház produkciójában való játékáért.

A fesztivál programjában helyet kapott Csehov Három nővér-e mellett William Shakespeare leghíresebb vígjátéka, az Ahogytetszik Rusznyák Gábor értelmezésében, a Miskolci Nemzeti Színház előadásában. A nyíregyházi színház A név: Carmen című zenés produkciója Prosper Mérimée 1845-ben született műve nyomán készült, az új drámát Sediánszky Nóra állított színpadra. A vígjátékok között megtalálható volt Dario Niccodemi Hajnalban, délben, este című darabja, a Békéscsabai Jókai Színház előadása és Christopher Hampton Veszedelmes viszonyok című színműve, amelyet a Pécsi Nemzeti Színház produkciójaként láthatott a közönség.

Az Agatha Christie bűnügyi novellájából készült A vád tanúja a Győri Nemzeti Színház előadásában volt látható, Székely János Caligula helytartója című művét a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház mutatta be. A kecskeméti Katona József Színház Csárdáskirálynő című produkciója Béres Attila rendezésében volt látható.

KAPCSOLÓDÓ CIKK