Őrült állítás: Michael Jacksont kémiailag kasztráltatta az apja

Michael Jackson, 1992, GALÉRIA
A Pepsi felkérte Jacksont, hogy szerepeljen egy reklámfilmjükben. A sztár végül csak epizódszerepet akart vállalni, de ezért a megjelenésért a Pepsinek ötmillió dollárt kellett fizetnie
Vágólapra másolva!
Michael Jackson elismerte, hogy apja nélkül nem ért volna el ekkora sikereket, ugyanakkor azt is elmondta, hogy durva nevelés módszereket alkalmazott, ezért nagyon félt tőle. Most egykori orvosa elárulta, Joe Jackson szerinte hogyan érte el, hogy Michael hangja magas maradjon. 
Vágólapra másolva!

Megdöbbentő dolgot állít Michael Jackson egykori orvosa, Conrad Murray. Azt már korábban is megírtuk, hogy Joe Jacksontól rettegtek, durva nevelési módszereket alkalmazott, és szó szerint bármit megtett azért, hogy fia sikeres legyen. A doktor most azt mondta, hogy

Joe Jackson kémiailag kasztráltatta a fiát azért, hogy megmaradjon a magas hangja.

Michael Jackson elismerte, hogy sikereiben nagy szerepe volt apjának Forrás: Getty Images/Steve Allen

Nem ez az első eset, hogy Jackson orvosa rémes családi titkot tereget ki, 2016-ban megjelent könyvében leírta, hogy Michael még csak 12 éves volt, amikor az apja olyan

hormoninjekciókat adott be neki, ami nem csak a pattanásait mulasztja el,

de egyúttal nem engedi, hogy mélyebb legyen a hangja – írta a Blikk. Michael Jackson 2009-ben halt meg gyógyszer-túladagolásban, Joe Jackson

két nappal fia halálának kilencedik évfordulója után

halt meg, régóta küzdött hasnyálmirigyrákkal.