Hiába fáj, le kell menni a gödör legaljára - videó

2018.07.10. 10:05

„Meg akartuk mutatni mindenkinek, hogy milyen jó tud lenni egy Unique-nagykoncert” – mondta Völgyesi Gabi, az idén 20 éves együttes énekesnője az új dalukhoz készített videós anyagról. A Unique online klippremierje az Origón.

Februári jubileumi koncertjén is elhangzott, új dalát jelentette meg klipes formában az idén 20 éves Unique. „Ez egy fantasztikus koncert volt, amit fel is vettünk 8 kamerával. Ebből a felvételből született meg a legújabb klipünk” – mondta Völgyesi Gabi.

Az énekesnő az Origónak azt is elmondta, hogy eddig még nem volt koncertklipjük, csak koncertlemezük. Még a 2003-as, Mozaik című stúdiólemez nagykoncertjéről készült egy anyag, ami 2005-ben jelent meg. A mostani klip az idén februárban adott, másfél órás koncert egyik dalából készült, ráadásul eredeti hanggal. Tehát nem a dalhoz felvett stúdióverziót tették a koncerten felvett képek alá. Egyszerűen azért, mert

a koncertképhez koncerthang dukál

– mondta Völgyesi Gabi. A koncertklip ötlete egyértelmű volt a tagoknak: „fel sem merült más. Mert amennyire lehet, meg akartuk mutatni mindenkinek, hogy milyen jó tud lenni egy Unique-nagykoncert. Aki jár a koncertjeinkre, az azért tudja és szereti is, de soha nem árt a hírverés” – mondta Gabi.

Ahhoz képest, hogy a Unique-dalok szövege általában az emberi kapcsolatokról, azokon belül is főleg a szerelemről szólnak, az Egy lépéssel a föld felett pont egy kivétel. A szöveget ezúttal is Ferbár Zsolt írta, és leginkább arról szól hogy

hiába van rossz passzban az ember, le kell menni a gödör legaljára.

Meg kell élni a gyötrelem legmélyebb bugyrait, és csak azután lehet feljönni, mert ez szinte nélkülözhetetlen a talpra álláshoz. „A szöveg nekem a gimnáziumi éveimet juttatja eszembe. Akkor volt egy rossz időszakom, úgy éreztem, hogy elárultak. Ráadásul két barátnőm is, és időben nagyon közel egymáshoz. Utána nagyon egyedül maradtam lelkileg” – emlékezett az énekesnő.

A Unique egész évben ünnepelForrás: Uniquemusic.hu / Schumy Csaba / Dfp.hu

A jubileumi koncert érdekessége volt, hogy több művészet is megjelent a színpadon. Volt például táncos betét, amire korábban nem volt példa a Unique-koncerteken. Ezúttal igazából a koncert hangulatának színesítése volt vele a céljuk, ráadásul – ahogy Völgyesi Gabi elmondta, – nagyon jól passzolt is az egyik dalhoz. Különlegesség volt még a koncerten a hegedű jelenléte az akusztikus blokkban, ami önmagában is annyira jól sikerült, hogy

az együttes már készül a jubileumi koncert akusztikus verziójára.

Ami augusztus 9-én lesz a budapesti Erzsébet téren, a Fröccs teraszon. A színpadon hárman lesznek, Völgyesi Gabi énekel, és lesz még ütőhangszer és gitár is. Ez előtt pedig lesz még egy nagy koncert, augusztus 3-án a debreceni Víztorony kertjében. Az akusztikushoz hasonlóan ez is másfél órás lesz, csak elektropopos, vagyis Uniqe-os hangzással. Lényegében a februári jubileumi koncert ismétlésének tekinthető. 

KAPCSOLÓDÓ CIKK